NB I: Újpesten októberben, Fehérváron jövőre kezdődik a rekonstrukció

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.24. 17:31
null
A Szusza Ferenc Stadionban várhatóan októberben kezdődik meg a rekonstrukció, de addig még akár a Vasas otthona is lehet az Újpest stadionja (Fotó: Teknős Miklós)
Mint kedden megírtuk, a Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtök 15 órától, nyilvános sorsoláson készíti el az NB I 2015–2016-os idényének sorsolását. A sorsolás előtt a szövetség a következő szempontokat veszi figyelembe a lehetséges párosítások kialakításakor.

 

 

Az MTK a teljes idényben a Budapest Honvéd pályáján rendezi hazai mérkőzéseit, így e két klub ellentétes sorsolást kap majd – olvasható az MLSZ által szerdán kiadott közleményben A székesfehérvári Sóstói Stadion rekonstrukciója jövő év elején kezdődik, ezért a bajnok Videoton ősszel még saját stadionjában játszik, tavasztól azonban Felcsúton rendezi mérkőzéseit, tehát e két klub pályaválasztása is ellentétes.

Az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadion és a békéscsabai stadion csak feltételek megvalósulása mellett alkalmas élvonalbeli mérkőzés rendezésére. A Vasas a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadiont, az Előre pedig a kecskeméti Széktói Stadiont jelölte meg tartalék helyszínként, éppen ezért az érintett együttesek is ellentétes sorsolást kapnak csütörtökön.

A hatóságokkal történt egyeztetés alapján folytatódik azon gyakorlat, amely szerint a Ferencváros és az Újpest jellemzően nem egy időben játssza bajnoki mérkőzéseit.

A Szusza Ferenc Stadion rekonstrukciós munkálatai várhatóan október közepén kezdődnek el, ennek megfelelően az MLSZ arról kapott tájékoztatást, hogy az Újpest FC a sorsolást követően a pályaválasztói jog felcserélését kezdeményezi az őszi szezon második felére.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
2025.08.19. 08:38

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 08:28
Ezek is érdekelhetik