NB I: Debrecenbe szerződhet az MTK-nál száműzött védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.02. 19:42
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Kálnoki Kis Dávid Debrecenben folytathatja a pályafutását.

Szezon közben száműzték a csapat első keretéből Kálnoki Kis Dávidot, az MTK 23 éves védőjét, aki nem kívánta meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését. Úgy tudjuk, a labdarúgó iránt a DVSC-Teva érdeklődik, s elképzelhető, hogy hamarosan szerződést is kötnek vele.Szezon közben száműzték a csapat első keretéből Kálnoki Kis Dávidot, az MTK 23 éves védőjét, aki nem kívánta meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését. Úgy tudjuk, a labdarúgó iránt a DVSC-Teva érdeklődik, s elképzelhető, hogy hamarosan szerződést is kötnek vele.

Az MTK korábban Kálnokival együtt Kelemen Dávidot is száműzte, de ő már csapatot talált magának Izraelben, a Hapoel Tel-Aviv játékosa lett.

Az MTK és a Debrecen között nem ritka a játékosmozgás. A télen Vadnai Dániel érkezett a Lokitól (ami előtt szintén az MTK futballistája volt) a „kék-fehérekhez”, korábban pedig Zsidai László szerződött Debrecenbe a Hungária körútról.

Értesüléseink szerint Kálnoki Kis Dávidon kívül további játékost is igazolhat a Debrecen az MTK-tól.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Batizi-Pócsi Balázs (Balmazújváros, ?), Hangya Szilveszter (Vasas, ?), Horváth Péter (Soproni VSE, ?), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Szatmári Lóránd (PMFC – szabadon igazolható), Windecker József (Győri ETO – szabadon igazolható)
Távozók:Kálnoki Kis Dávid (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: DVSC), Kelemen Dávid (Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (Vasas-kölcsön után szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Az újpesti Horváth Krisztofer Győrben is villanhat

Labdarúgó NB I
2 órája

ETO: román jobbhátvéd érkezett – hivatalos

Labdarúgó NB II
4 órája

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:47

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:29

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:12

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:27

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 21:51

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 13:52
Ezek is érdekelhetik