MLSZ: 500 ezret fizet a PMFC, de a Fradi sem úszta meg

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.02. 19:51
null
A szurkolók rendzavarása miatt a PMFC 500 ezer forint pénzbüntetést kapott (Fotó: Laufer László)
A labdarúgó NB I utolsó, 30. fordulója után a Pécs és a Ferencváros kapott pénzbüntetést a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságától.

 

Az mlsz.hu beszámolója szerint a testület a keddi ülésén a Pécset 500 ezer, míg az FTC-t 200 ezer forint megfizetésére kötelezte. A baranyai egyesületet azért marasztalta el, mert a Nyíregyháza elleni mérkőzésén rendezési hiányosságokat tapasztaltak, a szurkolók pirotechnikai eszközöket vittek be a stadionba és használták is azokat, rasszista megnyilvánulásaik voltak, valamint a klub megsértette a hangosbemondó használatára vonatkozó szabályzati előírást is.

Az FTC–Videoton mérkőzéssel kapcsolatban a fővárosi klubot mint visszaesőt büntette a testület, mert a szurkolói szidalmazták az ellenfelet és más sportszervezetet.

Csilus Tamás (Lombard Pápa) és Josip Elez (Budapest Honvéd) egy-egy, Lencse László (Puskás Akadémia FC) két bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Bekő Balázst, a Kecskemét vezetőedzőjét – aki a következő szezonban már a Diósgyőrt irányítja – egy NB I-es találkozóra szóló eltiltással sújtották.

A további fegyelmi határozatokat itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
5 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
7 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
10 órája

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
12 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
14 órája

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
2025.08.17. 10:21

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 09:18

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49
Ezek is érdekelhetik