Honvéd: elkelt a venezuelai távozó – Kolumbiában folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.25. 09:21
null
Jesús Meza (balról a második) Kolumbiában folytatja a pályafutását (Fotó: Twitter)
A kolumbiai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Boyacá Chicónál folytatja a pályafutását Jesús Meza, a Budapest Honvédtól távozó venezuelai középpályás.

A 29 éves középpályás ősszel a görög másodosztályú, korábban Németh Krisztiánt és Szélesi Zoltánt is foglalkoztató Olympiakosz Volosznál szerepelt, de januárban szerződést bontott csapatával.

Ezután Kispestre igazolt, ahol négy mérkőzésen lépett pályára, és egy gólpasszt adott, majd nyolc, télen igazolt társával együtt távozott is a klubtól. Meza azonban nem maradt sokáig klub nélkül, mivel a kolumbiai élvonalban szereplő Boyacá Chicó szerződtette őt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bobál Dávid (Soproni VSE), Bobál Gergely (Gyirmót), Csemer Gyula (Gyirmót), Délczeg Gergely (ZTE FC, ?), Erdélyi László (Soproni VSE),Fejes János (Gyirmót), Kapacina Valér (Soproni VSE), Vernes Richárd (Central Coast Mariners – Ausztrália)

Az utánpótlásból felkerültek: Erdős Gábor (profi szerződést kapott)

Kiszemeltek: Rasheed Alabi (nigériai, legutóbb Leixoes – Portugália, próbajáték), Andrés Franco Ramírez (chilei, szabadon igazolható, próbajáték), Djordje Kamber (bosnyák, Győri ETO), Laczkó Zsolt (KTE), Ivan Lovric (horvát, KTE), Marek Strestík (cseh, Győri ETO)

Távozók: Francis Koné (elefántcsontparti-togói, szabadon igazolható), Emmanuel Mensah (ghánai, szabadon igazolható), Jesús Meza (venezuelai, Boyacá Chicó – Kolumbia), Jean-Pierre Morgan (francia, szabadon igazolható), John Jairo Palacios (kolumbiai, szabadon igazolható), Joszip Projics (szerb, szabadon igazolható), Bratiszlav Punosevac (szerb, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Békéscsaba), Marko Vidovics (montenegrói, szabadon igazolható)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Josip Elez (horvát, Lazio – Olaszország, onnan Salernitana?), David Izazola (mexikói, Pumas UNAM – Mexikó), Jevrem Kosznics (szerb, Palermo – Olaszország), Lucas Ontivero (argentin, Galatasaray – Törökország)

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
Tegnap, 9:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik