FTC: Minden egyesületében meglőtte a maga góljait - Doll

Vágólapra másolva!
2015.06.18. 16:17
Beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros csütörtökön szerződtette Stanislav Sestákot – időközben maga a szlovák válogatott futballista, valamint Thomas Doll vezetőedző és a játékosok nevében Hajnal Tamás is véleményezte a remélt erősítést a zöld-fehérek hivatalos honlapján.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, Thomas Doll-lal már sokat beszélgettem – mondta Stanislav Sesták a fradi.hu-nak. – Tudom, hogy a Ferencváros nagy hagyományú egyesület, így nagyon boldog vagyok, hogy itt játszhatok. A legfontosabb, hogy a Fradi sikeres legyen. Segíteni szeretnék, hogy megnyerjük a bajnokságot, most ez a legfontosabb. Persze nagyon szép lenne, ha az Európa-liga csoportköréig is eljutnánk.”Stanislav Sesták a fradi.hu-nak. – Tudom, hogy a Ferencváros nagy hagyományú egyesület, így nagyon boldog vagyok, hogy itt játszhatok. A legfontosabb, hogy a Fradi sikeres legyen. Segíteni szeretnék, hogy megnyerjük a bajnokságot, most ez a legfontosabb. Persze nagyon szép lenne, ha az Európa-liga csoportköréig is eljutnánk.”

A játékos hozzátette: reméli, a lehető legtöbb időt tölti majd a pályán, közben szeretne a szlovák válogatott tagja is maradni, és kijutni az Európa-bajnokságra. „Gólokkal, gólpasszokkal és erős teljesítménnyel akarom a legtöbbet adni az FTC-nek.”

„Stanislav nagyon tapasztalt játékos, rendkívül gólerős, minden egyesületében meglőtte a maga góljait – jellemezte a játékost Thomas Doll vezetőedző. – Nagyon gyors futballista, több pozícióban bevethető. Emellett fontos, hogy sosem volt az a fajta játékos, aki évente váltogatta a klubjait, szinte minden állomáshelyén több évet eltöltött.”

Doll hozzátette, Sestákot nemcsak Németországból, hanem Törökországból is ismeri – amikor Ankarában dolgozott edzőként, ő a város másik csapatában játszott.

„Sesták kiváló futballista, aki erős bajnokságokban is képes volt remekül teljesíteni – vette át a szót a zöld-fehérek válogatott középpályása, a Sestákkal korábban ellenfélként találkozó Hajnal Tamás. – Szerepelt Németországban és Törökországban is, ráadásul mindig folyamatosan játszott, és lőtte a gólokat. Gyors futballista, aki remekül fejezi be a támadásokat. A legutóbbi idényben is jól termelt, nagy erősítés a Fradi számára, hogy sikerült megszerezni őt.”

Legfrissebb hírek

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Emberhátrányban az utolsó pillanatokban szerzett egy pontot a Ferencváros a Plzen ellen

Európa-liga
2025.09.25. 22:56

Gruber oldhatja meg Rossi gondjait? A DVTK gólszerzője így látja az ellenük duplázó csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:46

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57
Ezek is érdekelhetik