DVTK: Aki nem így gondolkodik, kerüljön el minket - Bekő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.15. 19:42
A klubért és a szurkolókért küzdő játékosokat szeretne igazolni Bekő Balázs, a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának új vezetőedzője, akinek szakmai filozófiája megegyezik a vezetők elképzeléseivel.

A tréner a hétfői szezonnyitó sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, olyan futballistákat akarnak, akik valóban a DVTK-ban szeretnének játszani. „Aki nem így gondolkodik, az nagy ívben kerüljön el minket” – mondta Bekő.

A sajtóesemény előtt mutatták be a klub első új igazolását: a 18-szoros válogatott, kétszeres magyar bajnok Lipták Zoltán csatlakozott Győrből a diósgyőri az együtteshez. Vele kapcsolatban a vezetőedző megjegyezte, olyan stabil válogatott játékost tudtak igazolni, aki óriási nyeresége lesz a csapatnak, majd hozzátette: dolgoznak azon, hogy további futballistákat szerződtessenek.

Bekő hangsúlyozta: Diósgyőrben alapvetően jó a keret, de meg kell találni hozzá a kulcsot és csak azután lehet beszélni a taktikáról. Mint mondta, egyelőre hét fiatal lesz stabilan tagja a felnőttkeretnek, de ez a szám még nőhet. A célkitűzést illetően annyit mondott, hogy a csapatnak a mezőny első felében kell végeznie.

Árki Gábor, a Diósgyőri VTK sportigazgatója megerősítette: olyan játékosokra van szükségük, akik megalkuvás nélkül küzdenek a csapatért. Hozzátette, hogy a felnőttkeret 25 fő körüli lesz, és minél több saját nevelésű játékost szeretnének bevonni a munkába.

A Diósgyőr az elmúlt idényben a hetedik helyen végzett. Tomiszlav Szivics nem sokkal a szezon vége előtt távozott, a bajnokságot már Vitelki Zoltánnal fejezte be a gárda.

Legfrissebb hírek

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 órája

Az Újpest Szerbiából igazolt támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:18

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Válogatott középpályás érkezett az NB II újoncához

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 22:41

Másodosztályú gólkirállyal erősített az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 21:56

Villámgyors szélsőt igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:31

Ír válogatott középpályással erősített az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 16:10
Ezek is érdekelhetik