Videoton: ciprusi élcsapat vinné a portugál kulcsembert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.13. 21:09
null
Lehet, hogy Oliveira is távozik (Fotó: Korponai Tamás)
A napokban úgy tűnt, hogy a Videoton lejáró szerződésű játékosai közül a portugál Filipe Oliveira megtartására mutatkozik a legnagyobb esély, de a legfrissebb ciprusi sajtóhírek szerint neki is van kérője...

A sport-fm.com ciprusi oldal beszámolója szerint a szigetországi élvonalban a bajnoki címért csatázó, jelenleg 2. helyen álló Apollon Limassol szerződtetné a Videoton 30 éves középpályását, Filipe Oliveirát.

A honlap részleteket nem közöl, annyit ír, hogy az Apollon érdeklődik a játékos iránt.

Oliveira 2012 óta erősíti a Videotont. A már bajnok fehérváriaknál ebben a szezonban 24 bajnokin hat gólt szerzett, így túlzás nélkül nevezhetjük meghatározó játékosnak. Az idén nyáron azonban lejár a szerződése a Videotonnál, és, bár már tárgyaltak vele, egyelőre nem sikerült megegyezniük vele.

Amint arról korábban már beszámoltunk, Juan Calatayud, Sándor György és Nikolics Nemanja már bejelentette a távozását, de könnyen lehet, hogy Stopira és Juhász Roland is elhagyja a Videotont, a veretes névsor pedig a jelek szerint Oliveirával is bővülhet...

Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40
Ezek is érdekelhetik