FTC: Juhászra kevés az esély, Stopira képbe kerülhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.15. 13:39
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint több Videoton-futballista lehetséges szerződtetése is szóba került már a Ferencvárosnál a nyári átigazolási szezon kapcsán.

A válogatott védő, Juhász Roland szerződtetése már akkor szerepelt a Ferencváros tervei között, amikor Belgiumból, az Anderlechttől hazatért, de akkor a Videotonnál kötött ki. Most azonban ismét szóba került a neve az Üllői úton a lehetséges nyári erősítések között.

Korábban már jeleztük, hogy Juhász a nyáron távozhat a Videotontól, és külföldről is van iránta érdeklődés. Ugyanakkor még egy évig érvényes megállapodás köti a fehérváriakhoz, akik aligha szeretnék, hogy a védő közvetlen riválishoz kerüljön, ezért ha lenne is tárgyalás (úgy tudjuk, eddig még nem volt) a Vidi és a Fradi között, akkor sem valószínű, hogy meg tudnának egyezni. Ezért nagyobb az esélye annak, hogy ha nem érkezik megfelelő ajánlat Juhászért külföldről – egy jó nemzetközi szereplés még növelhetné ennek az esélyét –, akkor kitölti a szerződését.

Ellenben a zöld-foki-szigeteki válogatott balhátvédnek, Stopirának lejár a szerződése a Videotonnál, így ő szabadon tárgyalhat a Fradival. A fehérvári futballista megszerzése akkor kerülhet napirendre az Üllői úton, ha az ecuadori válogatott Cristian Ramírez játékjogának megvásárlásáról nem sikerül megegyezniük a zöld-fehéreknek az őt kölcsönadó Fortuna Düsseldorffal.

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
6 órája

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Kiütéses győzelmet aratott a Videoton, Varga Roland duplázott

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Több hazai és nemzetközi érdeklődő is van a Videoton iránt

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 10:25
Ezek is érdekelhetik