ETO: a DVTK mellett a Vidi is érdeklődik - Priskin is kiszemelt

Vágólapra másolva!
2015.05.22. 08:41
Korábban a Nemzeti Sport Online elsőként adta hírül, hogy a DVTK és a Ferencváros érdeklődik leginkább a Győri ETO legértékesebb, a klubnál kialakult helyzet miatt hamarosan szabaddá váló futballistái iránt. Azóta többen is beálltak a sorba.

A középpályás Koltai Tamás és a két belső védő Lipták Zoltán és Lang Ádám kapcsán hallani leginkább a DVTK érdeklődéséről, bár utóbbi futballistát különböző pletykákban már az Újpesttel és a Nyíregyházával is összeboronálták.

Korábban jeleztük, hogy Windecker Józsefet az MTK szerződtetné, de akár még ő is veheti az irányt Diósgyőr felé.

Pátkai Mátéval kapcsolatban néhány hete még a Ferencváros tűnt az első számú kérőnek, azóta azonban a Videoton is érdeklődik. Ráadásul a hétvégén a lengyel Wroclawtól is megnézik az ötszörös válogatott futballistát, aki legszívesebben külföldön folytatná.

Ugyanakkor a Videotonnak egy másik kiszemeltje is van Győrből: a tavasszal kimondottan jó formát mutató, a szezonban 26 bajnokin kilenc gólnál járó (ebből ötöt szerzett 2015-ben) válogatott csatár, Priskin Tamás.

AZ ETO-NÁL KIALAKULT HELYZETRŐL, AZ ÖLTÖZŐI LÉGKÖRRŐL ELOLVASHATJA LIPTÁK ZOLTÁN NYILATKOZATÁT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik