DVTK: Bebeto, Kitl és Novák is képbe kerülhet, de…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.22. 09:26
Korábban már jeleztük, hogy a DVTK labdarúgócsapata a nyári átigazolási időszakban elsősorban a védelmét szeretné megerősíteni, és Győrből több kiszemeltje is van. Ettől függetlenül azonban a középpályára és a támadósorba is érkezhetnek erősítések, várhatóan a leendő vezetőedző, Bekő Balázs korábbi klubjától, a Kecskeméttől is próbál igazolni a klub.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a KTE három kulcsemberének lehetséges szerződtetése is szóba került már Diósgyőrben a nyári erősítési tervek között, de nem lesz egyszerű a megszerzésük, illetve egyéb tényezőkön is múlhat az üzlet. Például azon, hogy másodfokon kap-e NB I-es licencet a Kecskemét.

Mert ha igen, akkor kevés az esély arra, hogy például – az információink szerint minimum 200 millió forintra taksált – Kitl Miklós játékjogát már most eladja a KTE. Ha viszont nincs licenc, akkor várhatóan nem a DVTK lesz az egyetlen kérője a 17 éves (így a tervezett új szabályok miatt is nagyon értékes) középpályásnak, márpedig a Videoton vagy a Ferencváros a nemzetközi szereplés lehetősége miatt nagyobb vonzerőt jelenthet.

A 27 meccsen kilenc gólt jegyző szenegáli csatár, Bebeto megszerzése pedig azért ígérkezik kemény diónak, mert Portugáliából is érdeklődnek iránta.

A tavasz egyik felfedezettjének számító, 20 éves Novák Csanádnak is több kérője van. A center diósgyőri érkezésének az esélye akkor nőhet meg, ha a szerbiai Takács Tamás, a szerb Miroszlav Grumics és az elefántcsontparti Georges Griffiths alkotta támadó trióból valaki távozik. Erre azért is van esély, mert a bevezetésre kerülő új légiószabály miatt a Diósgyőr is abban lesz érdekelt, hogy légiósok helyett minél több magyar fiatal alkossa a keretét.

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
17 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
21 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
2025.07.28. 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 10:39

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15
Ezek is érdekelhetik