Bp. Honvéd: az angol és az olasz másodosztályból is érdeklődnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.04. 19:00
Elmondása szerint olasz és angol másodosztályú csapatok is érdeklődnek a Bp. Honvéd labdarúgócsapatában szereplő Ayub Daud iránt.

Ayub Daud 2013-ban igazolt a Honvédhoz, amelyben első idényében 16 bajnokin hét gólt szerzett, a mostani szezonban viszont sérülése miatt még nem lépett pályára. A 25 éves szomáliai csatár az Il Periodico di Biellának elmondta, hogy Budapest nagyon tetszik neki, egy évig még a kispestiekhez köti a szerződése, ám nem biztos, hogy kitölti azt.

„Képben van néhány angol másodosztályú klub, álomszerű lenne, ha sikerülne odaigazolnom. Emellett a Serie B-ből is érdeklődnek irántam, de még semmi konkrétumról nem tudok beszámolni” – nyilatkozta az olasz lapnak Daud.


„Képben van néhány angol másodosztályú klub, álomszerű lenne, ha sikerülne odaigazolnom. Emellett a Serie B-ből is érdeklődnek irántam, de még semmi konkrétumról nem tudok beszámolni” – nyilatkozta az olasz lapnak Daud.

Legfrissebb hírek

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:31

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
2025.06.17. 22:25

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Serie B: Szicíliában kapott kispadot a feljutó Pisától távozó Inzaghi – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.17. 12:46

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25
Ezek is érdekelhetik