Zöld a vérem! Izé, lila! - Ferencvárosban is, Újpestben is szereplő játékosok álomtizenegye

Pláne, ha az itt is, ott is szereplés megemlítésének még apropója is van, miképp a most vasárnapi mérkőzésen bevetésre váró, korábban az Újpest felnőttcsapatához tartozó Varga Roland ferencvárosi jelene.

Ennek jegyében össze is gyűjtöttük a mindkét klub színeiben (felnőtt) tétmeccsen pályára lépő játékosok listáját, sőt össze is állítottunk belőlük egy szubjektív kezdőcsapatot. Előre jeleznénk, a tizenegy kiválasztásánál nem a klubhovatartozás, csak és kizárólag az érintettek kvalitása és a számításba vehető futballisták posztonkénti szerepeltetésének változatossága, vagy éppen kötöttsége volt a fő szempont.

Az egyedi alkalomhoz egyedi felállás is tartozik: 3–3–4 a zöld-lila mezes társaság hadrendje. Persze még így is előfordulhat, hogy gyűjtésünkből ki-, vagy éppen lemaradt valaki: ha talál olyan egykori ferencvárosi és újpesti labdarúgót, akit nem tüntettünk fel, kérjük, írja meg az [email protected] e-mail címre!

A szubjektív tizenegy mellé edzőt is választottunk, az egyedülálló módon mindkét klubbal bajnoki címet nyerő Tóth Potya Istvánt.

HENNI Géza
Ferencváros: 1945–1950
Újpest: 1950–1956
Számításaink szerint tíz olyan kapus is akad a magyar labdarúgás történetében, aki a Ferencváros és az Újpest mezét is magára ölthette pályafutása során, s közülük hatan egészen a válogatottságig vitték. Ám mégsem írhatjuk, hogy nehéz dolgunk lett volna a választásban, mert Henni Géza azért kiemelkedik a sorból. A közel napra pontosan egy éve (2014. április 7.) elhunyt kiskunhalasi születésű kapuvédő a Ferencvárosban lett ismert és elismert játékos; ahogy a korabeli „szakvélemény" fogalmazott, jó alakú, nyúlánk játékos volt, könnyed, de mégis villámgyors mozgással, kitűnő reflexszel, labdabiztossággal és jó adag bátorsággal felvértezve, bár azt a szemére vetették, hogy hajlamos volt a hibaforrássá váló pózolásra. Vagy ahogy a Népsport írta róla: „Kivételes képességekkel rendelkező kapus, (aki) szereti a nehezebb megoldást választani.” Az 1949-ben bajnoki címet nyerő (s a 30 forduló alatt csak 36 gólt kapó) Henni talán karrierje végéig maradt is volna az ekkorra már ÉDOSZ-ra átnevezett FTC-nél, csakhogy 1950-ben „felsőbb utasításra" – lényegében zsarolásnak engedve (az aláírásáért megváltotta a börtönben raboskodó testvére szabadságát) – a belügy csapatához, a Budapesti Dózsába kellett szerződnie. 1956-ig védett Újpesten, viszont ebben az időszakban már a válogatottnál nem került szóba a neve, a forradalom leverése után pedig az Egyesült Államokba távozott. Itt élt haláláig, de a labdarúgástól nem szakadt el, a hatvanas években például a Team USA szövetségi kapitányaként dolgozott.

SZEKERES Tamás
Ferencváros: 1990–1995
Újpest: 1999
A védősor három tagból áll, egyszerűen azért, mert nagyon kevés, konkrétan öt, a Ferencvárost és az Újpestet is megjáró bekkből választhattunk. Illetve felvetődött még, hogy az alapvetően támadóként foglalkoztatott, de később középpályásként, majd védőként is bevetett Szabó I Ferencet is számításba vesszük, de aztán mégis mindenkit az eredeti posztján „szerepeltetünk”. Szekeres Tamásnak mondjuk vélhetően a bővebb merítési lehetőség esetén is hely jutott volna a csapatban, dacára annak, hogy Újpesten mindössze egy fél szezont és 15 bajnoki meccset játszott 1999 őszén. A hazai futball legtöbb Magyar Kupát nyerő (összesen hetet, az FTC-vel négyet) játékosa kora egyik legmegbízhatóbb védőjének számított, nem véletlen, hogy a kilencvenes évek derekán nagy terveket szövögető MTK az elsők között szerződtette. A válogatottban viszont nem tudott gyökeret ereszteni a ferencvárosi nevelésű (kuriózum, hogy 1989-ben egy évet Norvégiában, a Vegakameratene csapatánál töltő), kétszeres bajnok védő, aki néhány évnyi légióskodás és egy debreceni kirándulás után 2005-ben, a Matáv Sopron játékosaként vonult vissza; stílszerűen MK-győzelemmel.

HAAZ Ferenc
Ferencváros: 1984–1985
Újpest: 1985–1986
Sportvezetőként talán többen emlékeznek a még mindig csak 49 esztendős egykori középső védő ténykedésére, mint játékosként, holott Haáz Ferenc nagyon ígéretes futballistaként indult, tagja volt az 1984-ben ifjúsági Európa-bajnoki címet nyerő magyar válogatottnak. Azon a tavaszon, még az érettségi vizsgája előtt be is mutatkozott a zöld-fehérek felnőttcsapatában, ám Orwell éve nem csak a kezdetet, a véget is jelentette számára – ősszel még jutott neki négy meccs, utána viszont folyamatosan hátrébb és hátrébb szorult a ranglétrán. Katonaság, majd újpesti szerződés következett, ám a lila-fehér színkombináció sem segített, mindössze ötször kapott lehetőséget a negyedik kerületi klubnál; ezzel egyébként az első osztályú karrierje is befejeződött. Sportvezetőként viszont sokkal sikeresebb, ma is a Ferencváros technikai vezetőjeként dolgozik.

FÜZI Ákos
Ferencváros: 1998–2000
Újpest: 2006–2007
Harminchét esztendős, akár még futballozhatna is az élvonalban, ehhez képest lassan hét éve, hogy a sorozatos térdsérülései miatt visszavonult. Apja, Géza, és testvére, Krisztián is élvonalbeli játékos volt, ám a családból Ákos jutott a legmagasabbra: tizenkétszer ölthette magára a válogatott mezt, volt bajnok, magyar Szuperkupa-győztes. A Ferencvároshoz már mint befutott játékos került, két idény alatt 54 bajnokin szerepelt, ezeken három gólt lőtt. Karrierje legjobb idényeit viszont nem itt, hanem egy másik fővárosi együttesnél, az MTK-nál játszotta, az újpesti szerepvállalása (25 mérkőzés/1 gól) pedig már a lehetségesnél jóval hamarabb véget érő pályafutás végén, a 2007–2008-as szezonra esett. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogi diplomát szerző Füzi 2010 óta sportvezetőként dolgozik.

EBEDLI Zoltán
Ferencváros: 1973–1984, 1985–1986
Újpest: 1984–1985

1974-ben még az ifjúsági csapattal ünnepelt bajnoki címet, egy évre rá viszont már a Dinamo Kijev elleni KEK-döntőre készült; be nem állt ugyan a mérkőzésen, de tagja volt az ezüstérmes csapatnak – alig múlt ekkor húsz. Egy interjúban azt nyilatkozta, labdával a hóna alatt született, 562-szer (ebből 295 volt a bajnoki) játszott a Ferencváros első csapatában, amivel harmadik a klub örökranglistáján – ehhez képest minimum érdekes, hogy a válogatottban épp csak tucatszor kapott lehetőséget. A kétszeres bajnok, háromszoros kupagyőztes játékos klublegendaként és közel harmincévnyi Üllői úti múlttal a háta mögött 1984-ben, akkor némiképp váratlanul a városi rivális Újpesthez igazolt. Igaz, csak egy évet maradt a lila-fehéreknél, a váltás azonban akkor is érthetetlennek tűnt. Ebedli aztán egy későbbi, Sport Plusznak adott nyilatkozatában elárulta, már 1979-ben aláírta a szerződést a lila-fehérekhez, mert edzőváltás történt a Fradinál, de mivel ekkor még két év eltiltással fenyegették, inkább visszakozott. Öt esztendő múlva, amikor a szintén új seprőnek választott Vincze Géza közölte Ebedlivel, hogy nem számít rá, már nem volt pardon és meg sem állt a IV. kerületig, ahol ráadásul barátok várták az öltözőben. Abban az 1984–1985-ös bajnokságban gólt is lőtt a derbin volt csapatának, de egy szezont kitevő lila-fehér „légióskodás” után visszatért az FTC-hez. Néhány évnyi svédországi vendégjátékot követően 1993-ban vonult vissza az alacsonyabb osztályú osztrák Oberdorfból.

MIRIUTA László
Ferencváros: 1996–1998
Újpest: 1998

A középpálya közepére a most épp a csődközelben lévő győri futballcsapatot edző Miriuta László került, elsősorban a Ferencvárosnál nyújtott teljesítménye okán. Merthogy az Újpestnél igazán nem is tudott mély nyomokat hagyni a szurkolókban – de erről kicsit később. A román születésű pengés szervező középpályás a Győrben és a Videotonban szerzett nevet magának, innen szipkázta el a Ferencváros 1996-ban, egy évvel a BL-főtáblás szereplés után. Miriuta nagy erősségévé vált a zöld-fehéreknek, két idényt játszott a klubnál, 54 bajnokin 12 gólt szerzett, ám 1998 nyarán némi meglepetésre a bajnoki címet nyerő, s a Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő Újpesthez kívánt menni. Az FTC alá is írta az átigazolási lapot, az összegben viszont már nem tudott megegyezni egymással a két klub vezetősége. Mivel az idő vészesen fogyott, Miriutát amatőrként nevezte be az Újpest, aminek az volt az előnye, hogy az UEFA-tól kapott játékengedélyt, így a moldovai Zimbru elleni első fordulós selejtezőn játszhatott, a bajnokságban viszont nem. S mivel a violák végül a Sturm Grazcal szemben bukták a főtáblára jutás lehetőségét, a későbbi kilencszeres magyar válogatott Miriuta sem akart végigunatkozni egy évet: a nyár végén a német Energie Cottbushoz szerződött.

KECSKÉS Zoltán
Ferencváros: 1994–1996
Újpest: 1986–1991, 1992–1994
Mindössze két olyan játékos van szubjektív csapatunkban, aki az újpesti játéka után került a Ferencvároshoz, a ballábas Kecskés Zoltán az egyik ilyen „fehér holló”. Bajnoki címet is hamarabb nyert az Újpest játékosaként (1990), a ferencvárosi periódusában viszont kétszer is megkapta az aranyérmet (1995, 1996); Magyar Kupát itt is, ott is egyet ünnepelhetett. Védőként és középpályásként is jó teljesítményre volt képes, az öt középpályást foglalkoztató 3–5–2-es rendszerben többnyire a vonal mellett játszó szélső támadóként segítette az akciókat – harcosan, lelkesen, sokat küzdve.

WUKOVICS László
Ferencváros: 1988–1994
Újpest: 1994–1996

105 mérkőzés a Ferencvárosban, 47 az Újpestben – 46 bajnoki gól itt, 12 ott: ha visszanézi a karrierjét, a 45 esztendős Wukovics László aligha lehet elégedetlen az eredményeivel. 1992-ben bajnoki címet nyert a Nyilasi Tibor vezette FTC-vel, amihez 11 góllal járult hozzá, sőt az utolsó, az aranyéremről döntő, Diósgyőr elleni idegenbeli meccsen az ő duplája kellett a zöldek sikerének végérvényesítéséhez. Akárcsak egy évvel korábban, s majd 1993-ban, ebben az évben is ő nyerte el a Toldi-vándordíjat, vagyis a legtöbb gólt szerző Fradi-játékosnak járó elismerést. 1994-ben viszont úgy döntött, váltania kell, így a Garami József által felkészített Újpesthez került, s az őszi szezonban parádés formában futballozva segítette győzelmekhez új klubját – bár az 1994. augusztus 29-i, Fradi-verő (ráadásul Üllői úti) két gólja miatt egy ideig nem volt tanácsos kiejteni a nevét a Népliget környékén.

Bambának becézték, pedig nála aztán kevés éberebb támadó játszott a világ futballpályáin! Ma már kevesen hinnék, pedig tény: kapusként kezdte, csak egy, a fejét eltaláló elementáris erejű lövés (talán Bozsik József testvére volt az elkövető?) emléke vezényelte ki a mezőnybe. Pestszentlőrincről indult, a Ferencvárosba 1947-ben került, másfél idénnyel az után, hogy 66 góllal szerezte meg a gólkirályi címet, amivel Európában is ő lett a legproduktívabb labdarúgó – ez a teljesítmény egyébként azóta is gólrekordnak számít itthon egy idényen belül. Sőt az 1946–1947-es szezonja sem sikerült éppen rosszul, akkor összesen 48-szor vette be az ellenfelek kapuját. A Ferencvárosban úgy fogadták, mint egy messiást, a lakása árának egy jelentős részét a drukkerek adták össze. Az 1948–1949-es bajnokságban, igaz, ÉDOSZ néven, a zöld-fehér csapaté lett a bajnoki aranyérem, s a 140 csapatgólból Bamba 59-et vállalt. Maga sem gondolta volna ekkor, hogy egy évvel később már az Újpest játékosa lesz. Persze nem önszántából ment; mondhatni, nem volt más választása. Állítólag kellemetlen afférba keveredett egy szórakozóhelyen egy ÁVH-s tiszttel, és a tettlegességig fajuló vita lezárásaként a börtön vs. Dózsa opciókból választhatott magának a csatár. Újpesten természetesen ugyanúgy tette a dolgát, ahogy a korábbi klubjaiban, 77 bajnoki meccsen 53 gólig jutott. Viszont akármennyire is jó formában volt, „megbízhatatlansága" miatt a válogatottba onnantól fogva már nem volt esélye bekerülni, ami le is blokkolta a nemzet gólvágóját – 1957-ben, 35 évesen visszavonult. Így aztán a statisztikák azt tudják Deák Ferenc labdarúgó kapcsán rögzíteni, hogy 1946 és 1949 között 20 alkalommal volt a nemzeti csapat tagja, és ezeken 29 gólt szerzett.

Robert VÁGNER
Ferencváros: 2004–2005
Újpest: 2001–2002
A most negyvenesztendős, és a német ASV Cham együttesében még mindig aktívan futballozó korábbi kétszeres cseh válogatott Vágner a 2001–2002-es évadban jött Magyarországra, s az Újpestben sikeres szezont is futott: 31 mérkőzésén 10-szer volt eredményes, plusz Magyar Kupát nyert a lila-fehérekkel, a győri döntőbe éppen ő szerezte a győztes találatot a 120. percben. Ezt követően elhagyta a magyar élvonalat, Németországba, a Cottbus csapatához ment, 2004-ben viszont a Ferencváros hívó szavának nem tudott ellenállni; nyilván nagy szerepet játszott a döntésében az FTC BL-szereplésének lehetősége is.
A főtáblára jutás végül elmaradt, mivel a Sparta Praha megállította a zöld-fehéreket az utolsó selejtezőkörben. Vágner lendülete is alábbhagyott az évad során, 20 bajnokit játszott a zöld-fehérek között, ezeken hat gólt lőtt. Az azonban vitathatatlan, hogy a mindkét klubban szereplők között ő volt a legjobb képességű külföldi futballista.

KALOCSAY Géza
Ferencváros: 1940–1941
Újpest: 1941–1943
A mai Ukrajna területén, Beregszászon született, de az akkori határoknak megfelelően a csehszlovák válogatottban játszott először nemzetek közötti találkozót, majd még kettőt, sőt ott volt az olaszországi vb-n ezüstérmet nyerő csapatban is, igaz, mérkőzésen nem lépett pályára.. 1940-ben ugyanakkor már a magyar együttes tagjaként készült a svájciak elleni meccsre. A Ferencvárosban is ebben az évben mutatkozott be, de egy évvel később már Újpesten látni a magas és erőteljes támadó szélvészgyors és lendületes játékát. A futball mellett jogi diplomát is szerző Kalocsay 2008-ban hunyt el 95 éves korában.