PAFC: Polonkai nem edzhet, vasárnap nem játszhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.21. 16:09
Jövő hét keddig nem edzhet az NB I-es Puskás Akadémia FC rutinos labdarúgója, Polonkai Attila. A csapatkapitány ma orvosi vizsgálaton vett részt, amelyen kiderült: szervezetében még ott van az a gyulladás, amivel már hónapok óta küzd. A felcsútiak középpályása így kihagyja a vasárnapi, Győri ETO elleni bajnokit.
„A vizsgálatok során sajnos az arcüreggyulladás és az orrmandula-gyulladás gyanúja is beigazolódott, így Attila a jövő hét keddi kontrollig antibiotikum kúrát kap. Egy visszatérő arc- és homloküreg gyulladással küzd már hosszú ideje, aminek nem tesz jót a hűvös, szeles idő” – nyilatkozott a puskasakademia.hu-nak Kovács László csapatorvos.

„A téli edzőtábor óta küzdök vele, nem gondoltam, hogy ilyen sokáig elhúzódik – mondta ugyancsak a felcsúti klub honlapján Polonkai Attila. – Bízom benne, hogy ez az antibiotikum kúra most már tényleg segít, és mihamarabb visszatérhetek a csapathoz. Büszke vagyok a srácokra, hogy elhozták a három pontot Dunaújvárosból. Mindig jólesik a társak támogatása, többen is érdeklődtek felőlem telefonon.”

Legfrissebb hírek

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
2025.10.22. 20:10

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Lukács Dániel a góljánál nem gondolt semmire, a gólpasszánál eksztázist érzett

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:43
Ezek is érdekelhetik