MLSZ: Garancsi sajnálja, hogy vége a nyílt levelek korának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.02. 18:57
Garancsi István büszke arra, hogy Nyilasi Tiborhoz és Török Gáborhoz hasonlóan új tagként bekerült az MLSZ elnökségébe, de sajnálja, hogy új pozíciójában nem írhat több kritikus nyílt levelet Csányi Sándor MLSZ-elnöknek. A Videoton elnöke leszögezte, azért fog dolgozni, hogy megváltozzon a klubok működésének struktúrája, és az MLSZ inkább szolgáltató legyen, mint mindent a birtokaként kezeljen.

„Természetesen rendkívül megtisztelőnek tartom, hogy bekerülhettem a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségébe, és közvetlenebb módon tudok tenni a magyar labdarúgásért. Ebben az új helyzetben elmondhatom, hogy az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Ami örömteli, az elnökség tagjaként végre többet tudok tenni azért, hogy minél hatékonyabban képviseljem a klubok érdekeit, hiszen évek óta következetes küzdelmet folytattam a szövetséggel annak érdekében, hogy ne az MLSZ-nek, mint hivatalnak legyenek klubjai, edzői, játékosai, hanem az elsődleges állapotban a kluboknak, edzőknek, játékosoknak legyen egy szolgáltató szövetségük, amely segít nekik a szakmai, gazdasági, marketing és kommunikációs munkában. A másik szemem ugyanakkor sír, mert korábbi szokásommal ellentétben, a mostani helyzetben már nem írhatok több nyílt levelet az MLSZ elnökének, bizonyos protokollok megváltoztatását követelve" – idézte Garancsit a vidi.hu. vidi.hu.

Legfrissebb hírek

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
6 órája

Pontokat vesztett a Videoton, a Kövesdnek negyedóra foci is elég volt

Labdarúgó NB II
10 órája

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Felavatták a Csepel SC megújult épületszárnyát

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 10:46

Büntetett az MLSZ a múlt heti kupa- és a bajnoki fordulók után

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 20:46
Ezek is érdekelhetik