FTC-Újpest: Ha kapusnak rak be Doll, azt is megoldom - Batik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.13. 13:00
Batik Bence, Ferencváros labdarúgója Emir Dilaver sérülése miatt állt be csereként az Újpest elleni NB I-es mérkőzésen, így középső védőként jobbhátvédet kellett játszania, de azt állítja, ha kellett volna, kapusként is helytállt volna.

„Nagyon jól érzem magam. Nem számított, hogy jobbhátvédnek tett be a mester, ha kapusnak állítanak be, azt is megoldottam volna – mondta Batik a fradi.hu-nak. – Jól játszottunk, egy tíz-tizenöt perces szakasztól eltekintve uraltuk a mérkőzést, és egységesen futballoztunk. Különösen koncentráltnak kellett lennem, hiszen hirtelen álltam be. Persze fel voltam rá készülve, hogy ha úgy alakul, akkor számítanak rám. Úgy érzem, sikerült is helytállnom.”Batik a fradi.hu-nak. – Jól játszottunk, egy tíz-tizenöt perces szakasztól eltekintve uraltuk a mérkőzést, és egységesen futballoztunk. Különösen koncentráltnak kellett lennem, hiszen hirtelen álltam be. Persze fel voltam rá készülve, hogy ha úgy alakul, akkor számítanak rám. Úgy érzem, sikerült is helytállnom.”

„Egyértelmű volt, hogy változtatnunk kell – utalt Thomas Doll Emir Dilaver ütközésére. – Tisztában voltunk vele, hogy Batik a hátsó alakzat bármelyik pozíciójában képes jól játszani. Bence remek játékos, ezért bátran bevethettem a derbin is. Jobbhátvédként is olyan magabiztosan és jól játszott, hogy egy kicsit még minket is sikerült meglepnie.”

Legfrissebb hírek

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
4 órája

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
15 órája

A BL-selejtezőben végig kiemelt lesz a Fradi; Marozsán–Alcaraz a Roland Garroson

E-újság
2025.05.27. 23:57

Legyen végre kettő! – Mohai Dominik jegyzete

Német labdarúgás
2025.05.27. 23:52

A Fradi két játékost is bejelenthet a napokban, brazil és paksi kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 10:34

NB I: kelet-magyarországi rekord és 25 éves nézőcsúcs

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:55

Szalai Gábor: Életem legfontosabb gólját szereztem Győrben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 08:19

„Én nem a második, hanem az első évemben nyerek” – Keane beszédében a Tottenham edzőjéről emlékezett meg

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 14:49
Ezek is érdekelhetik