FTC-Újpest: Fogalmam sincs, miből lövünk gólt… - Vignjevics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.12. 19:16
Hajnal Tamás és Varga Roland találatával 2–0-ra nyert odahaza a Ferencváros az Újpest ellen a labdarúgó NB I huszonharmadik fordulójának rangadóján. Nebojsa Vignjevics a találkozó után csalódottan értékelt. Azt mondta, nem tudja, milyen helyzetből tudnak majd gólt szerezni, valamint kitért arra is, hogy riválisuknak sokkal könnyebb a sorsolása a Magyar Kupában, így nem tudja, lesz-e még derbi ebben a szezonban.

„A Fradi volt ma a jobb, különösen a második félidőben, az első játékrésszel még elégedett voltam – értékelt Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője. – Sok esetben a tizenhatosunk elé engedtük az ellenfelet, ehhez pedig túl jók a Fradi játékosai. A gól után visszafogottabb volt a csapat, ez megengedhetetlen, sokkal nagyobb nyomást kell gyakorolni, így az egyenlítés nem jöhetett össze, a Fradi folyamatos nyomása pedig újabb gólt eredményezett.”Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője. – Sok esetben a tizenhatosunk elé engedtük az ellenfelet, ehhez pedig túl jók a Fradi játékosai. A gól után visszafogottabb volt a csapat, ez megengedhetetlen, sokkal nagyobb nyomást kell gyakorolni, így az egyenlítés nem jöhetett össze, a Fradi folyamatos nyomása pedig újabb gólt eredményezett.”

„Tudtuk, hogy az atmoszféra mellett nehéz lesz az elején koncentrálni, de jól átvészeltük ezeket a helyzeteket. A második félidőben engedtük, hogy ránk jöjjön az ellenfél, ebből problémánk volt. Hogy ki szerezhet végre gólt? Három vagy négy ziccerünk volt, én már nem tudom, miből tudunk betalálni, ha ezekből nem…Nagy nyomás alatt vannak a srácok, egyszerűen nincs az a befejező ember, aki meg tudná ezt oldani. Ma is megvoltak a lehetőségek, de Dibusz fantasztikusan védett.”

„Az ősszel csatár nélkül játszottunk, sikeresebb is volt, annak ellenére, hogy kevés gólt szereztünk. Most van centerünk, de egyelőre nem jönnek az eredmények sem. Hogy mit érzek, amikor kihagyjuk a helyzeteket? Nincs túl sok időm ilyenkor gondolkodni, most például a Fradi rögtön ziccerbe került ezek után. Hosszú távon ez a szívemre mehet…”

„Bízom benne, hogy a kupában tudunk javítani. Hogy mit gondolnék egy újabb derbiről a kupában? Majd ha oda kerülünk, akkor beszélünk róla… A Fradinak sokkal könnyebb lenne az útja a fináléig, alacsonyabb osztályú csapatokkal játszott, de egy évvel ezelőtt sem gondolta volna senki, hogy sikeresek leszünk a sorozatban…”

Thomas Doll értékeléséhez kattintson ide!

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Többek között azért kapom a fizetésemet, hogy megtaláljam az ellenfél gyenge pontjait

Európa-liga
6 órája

Zachariassen szerint már a szünet előtt is jobb volt a Fradi

Európa-liga
8 órája

Hátrányból felállva, Salzburgban tett hatalmas lépést a továbbjutás irányába a Ferencváros

Európa-liga
8 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
9 órája

Vannak ferencvárosi szurkolók, akik eljutottak a salzburgi stadionba

Európa-liga
10 órája

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
11 órája

Visszafordították a határon a Fradi-drukkerek különvonatát, a klub közleményben tiltakozik

Európa-liga
12 órája

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
14 órája
Ezek is érdekelhetik