FTC: Az átlagnézőszám tízezer fölött lesz; Doll marad - Orosz

Vágólapra másolva!
2015.04.10. 08:38
null
Orosz Pál (jobbra) biztos benne, hogy Thomas Doll-lal vágnak neki a következő szezonnak is (Fotó: Korponai Tamás)
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, biztos benne, hogy telt ház lesz vasárnap az Üllői úton az Újpest elleni derbin, az átlagnézőszámuk pedig tízezer fölé emelkedik.

 

A vasárnapi derbire alig több mint ezer szabad jegy maradt, de várhatóan ezek is hamarosan elkelnek. Mivel a Fradi ebben a szezonban a Diósgyőrt, a Debrecent és a Videotont is fogadja még, Orosz biztos benne, hogy az átlagnézőszámuk tízezer fölött lesz.

A sportvezető nem mondott még le a bajnoki címről, valamint cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint Thomas Doll, a labdarúgócsapat vezetőedzője a Bundesligába távozna. Ha kiharcolják az Európa-liga-indulást, a német szakemberrel terveznek harcolni a csoportkörért.

A télen a csapathoz kerülő új igazolásokkal, Varga Rolanddal, Hajnal Tamással és Cristian Ramírezzel is elégedettek a klubnál, a kölcsönbe érkező ecuadori balhátvéd megtartásáért mindent megtesznek, de az „nem lesz olcsó mulatság”.

Orosz úgy látja, mióta az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, nem volt ilyen acélos a csapat kerete, minden poszton konkurenciaharc van, ám a nyáron lesznek távozók, így mindenképpen erősíteniük kell a kereten. Theo Schneidert ezért nemcsak az utánpótlásban, hanem játékosmegfigyelőként is alkalmazzák.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a döntőt telibe találtuk, de a tabella közepe szerzett meglepetéseket

Jégkorong
Tegnap, 11:38

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 09:31

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 21:09

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 17:04

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 13:08

FTC: 42-szeres elefántcsontparti válogatottat is hírbe hoztak a csapattal

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 10:13

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 12:19

A montenegrói Buducsnoszt vagy az örmény Noah lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtező második körében

Bajnokok Ligája
2025.06.18. 12:12
Ezek is érdekelhetik