Videoton: a holland védő szerint összejöhet a BL-csoportkör

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.05. 09:20
Hogyan szerepelne a Videoton a holland élvonalban? Többek között erre a kérdésre is válaszolt Kees Luijckx, a Videoton NB I-es labdarúgócsapatának téli igazolása, aki azt is elmondta, hogy a székesfehérvári klub a következő szezonban bejuthat a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

A korábbi utánpótlás-válogatott játékos három idényen át volt a NAC Breda alapembere, majd 2013-ban a Rodához szerződött, ahol egy szezon töltött el – ugyancsak meghatározó játékosként. Tavaly Görögországba, a Niki Voloszhoz igazolt, de az idén felbontotta szerződését az anyagi nehézségekkel küzdő csapattal.

„Tisztában vagyok vele, hogy vannak országok, ahol gyakorta válnak fizetésképtelenné a klubok – idézi a Voetbal International a Vidi védőjét, Luijckxet. – A Volosznál három mérkőzés után távozott Wiljan Vloet vezetőedző, ami rossz előjel volt. A szakítás után a NAC-nál edzettem, majd a Birmingham City próbajátékra hívott, ám végül egy robusztusabb angol védőt szerződtettek. Aztán megkeresett a Videoton, amelyről kétségkívül jókat hallottam.”

„Mindent egybevéve a Vidi topklub. Pető Tamás a NAC korábbi magyar játékosa a Videoton megfigyelőjeként keresett fel. Tisztában volt vele, hogy jó erőnléti állapotban vagyok, s hogy a Birminghamnél is elégedettek voltak velem.”

A 29 éves középhátvéd a Magyar Kupában védekező középpályásként debütált a Videotonban, kezdőként egy félidőt játszott a PMFC ellen 2–1-re megnyert találkozón.

„Igen, védőként és középpályásként is tudok futballozni. Tudtam, hogy nem játszom végig a mérkőzést, de sajnálom, hogy le kellett jönnöm. Szerintem jól teljesítettem, volt néhány jó megoldásom. Szeretnék alapemberré válni a Videotonban” – tette hozzá a holland védő, akire néhány nap alatt jó benyomást tett a magyar futball.

„Magyarországon feljövőben van a labdarúgás, bár ilyen rövid idő alatt nem szerencsés messzemenő következtetéseket levonni. Az első benyomásom az, hogy a Videoton az Eredivisie-ben könnyen a középmezőny élbolyához tartozna. A bajnokságban hat ponttal vezetünk, de még nem dőlhetünk hátra. A cél egyértelműen a BL-szereplés. A Ludogorecéhez hasonló szereplésre mi is képesek lehetünk a következő idényben, sőt talán még jobbra is” – nyilatkozta Luijckx.

Legfrissebb hírek

NB II: újra vezet a Honvéd, előnyben a Csákvár és a Misleny – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
39 perce

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
23 órája

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24
Ezek is érdekelhetik