Novák Dezső özvegyének drámai vallomása: 30 óra egy életért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.03. 19:07
null
Novák Dezső a felesége szerint senkinek sem ártott<br />(Fotó: Korponai Tamás)
Megdöbbentő vallomást olvashatnak a szerdai Nemzeti Sportban: Novák Dezső felesége, Erzsébet asszony Sinkovics Gábornak nyilatkozott az egy éve elhunyt legendás ferencvárosi játékos és edző életéről; a beszervezésről, az árulásról, a fájdalomról és a magányról.
– Ott volt mellette, amikor elment?

– Fogtam a kezét. A lányok is ott voltak, Dezső akkor már aludt, az arcán megmagyarázhatatlan nyugalom tükröződött, és egyszer csak megállt a szíve.

– Szokták mondani, hogy a súlyos betegségek mindig lelki eredetűek. Gondolom, százszor, ezerszer végigpörgette már az elmúlt évek eseményeit, és feltette a kérdést magában: nem az az átkozott ügynökhistória támadta-e meg a férje egészségét?

– Ebben egészen biztos vagyok. Amikor éppen önnek és fotós kollégájának, az azóta már elhunyt Németh Ferencnek elmondott a férjem mindent arról, hogy Nemere néven jelentéseket kellett írnia, hogy megzsarolták, hogy fenyegették, akkoriban derült ki, hogy beteg. Rengeteget őrlődhetett. Amikor nekem és a gyerekeknek elmesélte az igazságot, rendkívül rossz idegállapotban volt. Onnantól kezdve megváltozott az élete, rengetegen bántották, támadták és megbélyegezték. Pedig senkinek sem ártott. Én biztosan tudom.

– Látta az általa írt jelentéseket?

– Láttam szinte minden anyagot, amely vele kapcsolatos. Van egy ügyvéd barátnőm, akinek a segítségével bepillantást nyerhettem a dokumentumokba. Azokba, amelyeket Dezső írt, és azokba is, amelyeket róla írtak. Talán elég, ha az egyik tartótisztet idézem: „Ez a Nemere minket néz hülyének. Csupa olyan dolgot ír le, amelyet már mindenki tud…”

HA KÍVÁNCSI ARRA, PONTOSAN MI A TÖRTÉNETE NOVÁK DEZSŐ BESZERVEZÉSÉNEK, MIT MONDOTT ALBERT FLÓRIÁN, AMIKOR CSAPATTÁRSA FELHÍVTA A „NEMERE-ÜGY” KIROBBANÁSA ELŐTT, TOVÁBBÁ MELYIK KLASSZIS JELENTETT NOVÁK DEZSŐRŐL IS, OLVASSA EL A TELJES, EGYOLDALAS, MEGRÁZÓ INTERJÚT ÉS THURY GÁBOR KAPCSOLÓDÓ JEGYZETÉT A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
5 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
8 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
12 órája

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
Tegnap, 21:19

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:03

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:40
Ezek is érdekelhetik