Gól- és pontiszony: az ETO is kiosztott egy pofont az Újvárosnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.21. 15:57
null
A vörös mezes DPASE továbbra is csak szenved – sorra jönnek a vereségek (Fotó: Szabó Miklós)
A Győri ETO 2–0-ra győzött a Dunaújváros otthonában a labdarúgó NB I 21. fordulójában. A vendégek mindkét félidőben egy-egy gólt szereztek, Windecker József és Pátkai Máté volt eredményes.

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG.

NB I
21. FORDULÓ

Dunaújváros PASE–Győri ETO 0–2 (Windecker 31., Pátkai 85.)

1. FÉLIDŐ

Két nehéz helyzetben lévő csapat találkozott Dunaújvárosban: a hazaiak még nyeretlenek az idén, sőt még gólt sem szereztek. A sereghajtóhoz látogató Győri ETO pedig súlyos anyagi gondokkal küzd, így a pontokra mindkét együttesnek égető szüksége volt.

A mérkőzés lassan pörgött fel, az első percekben gyűrték egymást a csapatok mezőnyben, de különösebb eredmény nélkül, a sok pontatlanság megnehezítette a támadásépítést. A Dunaújváros megpróbált több passzal helyzetbe kerülni, míg a vendégek felívelt labdákkal operáltak több-kevesebb sikerrel. A 23. percben kis híján egy ilyen okozta a hazaiak vesztét, Hídvégi Sándor ugyanis elszámította magát egy ívelésnél, így Priso elé pattant a labda tizenhatoson belül, az ETO légiósa 11 méterről, félfordulatból tüzelt, de Nagy Gergely nagy bravúrral fölétolta a labdát.

A szerencse is elpártolt a Dunaújváros mellől: előbb Csehi Tamást, majd néhány perccel később a csapatkapitány Böőr Zoltánt kellett lecserélni sérülés miatt. A baj csőstül jött, Böőr cseréjének késleltése miatt tíz emberrel volt pályán a hazai csapat, ezalatt megszerezte a vezetést az ETO: Brdarovszki verte meg emberét a jobb szélen, majd az alapvonal közeléből középre tekert, a hosszún érkező Windecker József pedig néhány lépésről a hálóba fejelt. A védő gólpasszát a védekező középpályás váltotta gólra.(0–1)

A félidő hajrájában gólszerzési lehetőség már egyik csapat előtt sem adódott, így a szünetben 1–0-ra vezetett a Győri ETO.

2. FÉLIDŐ

A fordulás után jobban kezdett a Dunaújváros, az első percekben saját térfelére szorította a Győri ETO-t, de gólra nem tudta váltani mezőnyfölényét. A vendégek felívelt labdákkal operáltak, így a játék képe nem változott a folytatásra sem.

Az 57. percben Nikházi kapott egy remek indítást Jakabtól a jobb oldalon, egy csel után a tizenhatoson belülre gurított az érkező Orosz felé, aki már épp lövésre lendítette a labdát, amikor Lipták kiváló ütemben csúszott oda, és elpöckölte a labdát. Tizenöt perccel később Orosz Márk egy szemtelen köténnyel fűzte át magát Ibánezen, majd az alapvonal közeléből középre lőtte a labdát, de társat nem talált vele.

Ahogy a mondás is tartja, a nagy erőlködésnek nyögés lett a vége: a 85. percben egy rosszul elvégzett szabadrúgás után kontrázott az ETO, Priso indította tökéletesen a csereként beálló Pátkai Mátét, aki lefutotta védőit, és hét méterről a kimozduló Nagy Gergely mellett nagyon higgadtan a bal alsóba helyezett. (0–2)

Ezzel Pátkai el is döntötte a találkozót, a Dunaújváros így a tavasszal négy mérkőzés után is szerzett gól és pont nélkül áll, egyre kilátástalanabb a helyzete. Az ETO megerősítette helyét a középmezőnyben.


LABDARÚGÓ NB I, 21. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Március 20., péntek
19.00Paksi FC–Szombathelyi Haladás 1–2Vad II István
Március 21., szombat
14.00Puskás Akadémia–Videoton FC 0–0Németh Ádám
16.00Kecskeméti TE–Pécsi MFC 1–0
Solymosi Péter
16.00Lombard Pápa–Nyíregyháza Spartacus 0–1Andó-Szabó Sándor
16.00Dunaújváros PASE–Győri ETO 0–2Bognár Tamás
18.30Bp. Honvéd–Újpest FC 2–2Iványi Zoltán
Március 22., vasárnap
16.30Ferencváros–MTK Budapest(Duna World)Erdős József
18.30
DVSC-Teva–Diósgyőri VTK(Sport2)
Farkas Ádám
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 21 16 4 1 46–8 +38 52
2. MTK Budapest 20 14 6 30–19 +11 42
3. Ferencvárosi TC 20 11 5 4 30–15 +15 38
4. DVSC-Teva 20 10 5 5 27–14 +13 35
5. Kecskeméti TE 21 10 4 7 26–24 +2 34
6. Paksi FC 21 9 7 5 32–21 +11 34
7. Diósgyőri VTK 20 9 7 4 31–24 +7 34
8. Újpest FC 21 7 9 5 19–18 +1 30
9. Győri ETO FC 21 7 7 7 29–26 +3 28
10. Puskás Akadémia FC 21 7 5 9 21–24 –3 26
11. Nyíregyháza Spartacus FC 21 6 4 11 21–30 –9 22
12. Szombathelyi Haladás 21 5 3 13 14–28 –14 18
13. Lombard Pápa FC 21 4 6 11 11–33 –22 18
14. Pécsi MFC 21 4 5 12 22–38 –16 17
15. Budapest Honvéd 21 3 6 12 15–29 –14 15
16. Dunaújváros PASE 21 3 5 13 15–38 –23 13
* A Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik