MTK-Vidi: Torghelle szerint a vendégek az esélyesek - és már bajnokok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.12. 06:44
Torghelle Sándor az előző szezonban igazolt a Videotontól az MTK-hoz. A csatár a két csapat szombati fővárosi rangadója előtt arról beszélt a fehérváriak hivatalos honlapjának, hogy a Vidit tartja a mérkőzés esélyesének. 

„Úgy gondolom, egyik csapat sem ront fejjel a másiknak, az öngyilkos taktika lenne. Sem nekünk, sem a Vidinek nem lenne jó a vereség, ezért nyugodt, taktikus futballra számítok, nem biztos, hogy túl sok helyzet fog kialakulni. Nehéz összecsapás vár ránk, a meccs esélyesének pedig a Vidit tartom" – nyilatkozta Torghelle Sándor a vidi.hu-nak. vidi.hu-nak.

A listavezető fehérváriaktól hat ponttal elmaradó, 2. helyen álló MTK csatára szerint a bajnokság már eldőlt.

„A Videoton már megnyerte a bajnokságot! Mi nem nézünk semerre, sem a Vidi eredményeit, sem a Fradiét, sem a Pápáét. Csináljuk szép csendben a saját dolgunkat. Minél több mérkőzést szeretnénk megnyerni."

„Egységes csapatot alkotunk, mindenki tudja, mi a dolga. Emellett teljesen ideális a fiatalok és az idősebbek aránya a keretben. A szakmai stáb pedig kiváló munkát végez. Józsi bácsi nagyon régóta benne van a magyar foci vérkeringésében, óriási a tapasztalata, ami az eredményeinken is meglátszik. Úgy gondolom, ennyi az MTK sikerének titka" – tette hozzá Torghelle.

LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Március 13., péntek
19.00 Diósgyőri VTK–Pécsi MFC (Duna)
Solymosi Péter
Március 14., szombat
14.00 MTK Budapest–Videoton FC (Duna) Bognár Tamás
16.00 Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd Erdős József
16.00 Dunaújváros PASE–Kecskeméti TE Fábián Mihály
16.00 Nyíregyháza Spartacus FC–Ferencváros (Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00 Szombathelyi Haladás–Debreceni VSC (Sport1) Iványi Zoltán
20.00Újpest–Paksi FC (Sport1)Pintér Csaba
Március 16., hétfő
19.00 Győri ETO FC–Lombard Pápa Szabó Zsolt
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

 

 

Legfrissebb hírek

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56
Ezek is érdekelhetik