KTE: családi okokból Kamerunba ment, de „elvétette” a kontinenst

Vágólapra másolva!
2015.03.06. 07:34
Kalandos pályafutást tudhat maga mögött George Menougong. A 29 éves kameruni származású, ám mára magyar állampolgársággal is büszkélkedő csatár korábban szerepelt Nagykállón, Jászapátiban, a Nyíregyháza Spartacusban, játszott Bőcsön, a Diósgyőri VTK-ban és a Kazincbarcikában, tavaly pedig a Mezőkövesd keretéhez tartozott. Aztán a télen odébbállt, a hírek szerint külföldre készült.

Meglepetésre az alapozási időszakban mégis Kecskeméten tűnt fel, s a felkészülési mérkőzéseken egyre jobban játszott, mégsem lett a KTE futballistája. Pedig Rózsa Pál tulajdonos elismerően szólt róla.Rózsa Pál tulajdonos elismerően szólt róla.

„George Menougong biztató formában játszik, jól megértik egymást Bebetóval, jó szellemű csatár, százhatvan centisen is nekimegy a kétméteres védőnek. A Lombard ellen azonban még nem lesz velünk, mert családi okból Kamerunba utazott.”

Úgy tűnik, George Menougong „elvétette” az irányt, ugyanis Afrika helyett Délkelet-Ázsiába, Indonéziába ment. A tribunnews.com szerint a múlt héten az indonéziai élvonalban szereplő Persib Bandungnál próbálkozott.

Megkeresésünkre Sallói István, a KTE klubigazgatója elmondta, meglepte a kecskemétieket a történet, nem gondolták volna, hogy a bajnoki rajt előtt családi gondokra való hivatkozással lép le a csatár.

„Szerződés nem köti hozzánk George-ot – fejtette ki a klubigazgató. – Ennélfogva számon kérni sem nagyon lehet, ám gond azért akad vele, hiszen füllentett.”

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
13 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
16 órája

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:49

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Lendületben maradt a Kecskemét, megszakította az Ajka 133 napig tartó hazai veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

A Honvéd edzője szerint sok szabálytalansággal játszott ellenük a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.09.18. 09:22
Ezek is érdekelhetik