Bajnokin „ezer éve” nyeretlen a Fradi Nyíregyházán - Mátyus bizsereg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.14. 11:48
null
Gera Zoltán ősszel bombagólt lőtt a Nyíregyháza ellen Fotó: NS-archív)
A labdarúgó NB I 20. fordulójában szombaton hat mérkőzést rendeznek. Rangadó lesz Kispesten, ahol az első két helyezett találkozik egymással. Mire megy a Fradi Nyíregyházán, ahol régóta nem nyert bajnokit? A Paks megint megtréfálja a Szusza Ferenc Stadionban az Újpestet? Cikkünkben a szombati meccsekhez kapcsolódó érdekességeket gyűjtöttük össze.

MTK BUDAPEST–VIDEOTON

A tabella első két helyezettje találkozik egymással Budapesten, a Bozsik József Stadionban. A listavezető Videoton hat ponttal gyűjtött többet (48), mint a házigazda MTK (42), és az ősszel Székesfehérváron 5–0-ra legyőzte fővárosi riválisát.

♦ Tavasszal az MTK több pontot szerzett (6), mint a Videoton (4). A kék-fehérek megnyerték az előző két bajnokijukat, de csak kétmeccses a győzelmi „szériájuk, az őszi utolsó fordulóban ugyanis kikaptak Debrecenben.

♦ Hetek óta arról írunk, hogy az MTK régóta nem játszott döntetlent a bajnokságban. A sorozat egyelőre nem ért véget, immár 31 meccsen nem ikszelt a fővárosi együttes – legutóbb 2014. március 1-jén a Haladással osztozott meg a pontokon Szombathelyen. Az a meccs 0–0 lett, azóta – értelemszerűen – az MTK valamennyi bajnokiján esett gól.

♦ Nem árulunk el újdonságot azzal, hogy az MTK „albérletbenjátssza a hazai mérkőzéseit. Ideiglenes kispesti otthonában hat győzelem, két vereség a mérlege (az Újpesttől és a DVTK-tól kapott ki), míg a Honvéd elleni „hazaimeccsét Felcsúton nyerte meg 2–0-ra. Előző négy otthoni meccsén mindig kapott gólt az MTK, ami azért említésre méltó, mert előtte öt hazai fellépésén csupán egy gólt szedett be.

Nyolc forduló óta veretlen a Videoton, ez alatt ötször győzött, háromszor ikszelt. Legutóbb 2014. október 19-én kapott ki – odahaza a Debrecentől.

♦ A Videoton az egyetlen csapat, amely vendégként még nem szenvedett vereséget. A fehérvári együttes csak hétszer játszott idegenben, ötször nyert, kétszer (Kecskeméten és Győrben) döntetlent ért el. Látogatóként legutóbb az előző bajnokságban, 2014 áprilisában kapott ki (Kecskeméten 3–1-re).

♦ Vendégként a Videoton kapta az NB I-ben a legkevesebb gólt, hármat. Kettőt Győrben, egyet Dunaújvárosban.

A Videoton honlapja, a vidi.hu részletes múltidézőt írt a szombat délutáni mérkőzéshez. A két csapat az 1968-as első találkozás óta 89-szer játszott egymással élvonalbeli bajnokit, s az MTK előnye minimális: a kék-fehérek 35-ször, a fehérváriak 34-szer győztek, 20 meccs döntetlen lett, a gólkülönbség 134–114 a Videoton javára. Az MTK pályaválasztásával 44 mérkőzés ment le: 24 MTK-győzelem, 9 döntetlen és 11 fehérvári siker a mérleg.

PUSKÁS AFC–BP. HONVÉD

♦ Az NB I-ben negyedszer találkozik egymással a két együttes, a korábbi három bajnokin mindig a kispestiek győztek. Előbb 3–0-ra, majd 4–0-ra, legutóbb 1–0-ra. A PAFC bajnokin még nem szerzett gólt a Honvéd ellen. Ligakupa-meccsen viszont már nyert egyszer 2–0-ra. A Pancho Arénában először mérkőznek meg egymással.

♦ Amilyen jó passzban volt a Puskás AFC az őszi szezon végén – utolsó három bajnokiját megnyerte, egyaránt 1–0-ra –, olyan rossz formát mutat most a tavaszi idény elején: mind a két mérkőzését elveszítette.

♦ A felcsútiak mérlege pályaválasztóként 5–2–2, két döntetlenjüket még augusztusban játszották, azóta otthon nem ikszeltek. Utóbbi négy hazai fellépésükön mindig csak a pályára lépő egyik csapat szerzett gólt: kétszer a PAFC (1–0, 1–0), kétszer az aktuális ellenfél (0–1, 0–1).

♦ „Csak a Kispestnem tudott megnyerni egyetlen mérkőzést sem az NB I utóbbi öt fordulójában. A Honvéd 12 bajnoki óta nyeretlen, előző három fellépésén kikapott. Legutóbb 2014. szeptember 13-án győzött (Honvéd–Haladás 2–0)

♦ Vendégként (is) harmatgyenge a Honvéd, ebben a szezonban idegenben még nem nyert. Az előző bajnokságot debreceni sikerrel zárta, azóta háromszor ikszelt (Újpesten, Pápán és Dunaújvárosban), hétszer kikapott.

DUNAÚJVÁROS PASE–KECSKEMÉTI TE

♦ Két 1–0-s vereséggel kezdte a tavaszt a Dunaújváros, és az őszi utolsó két fordulóban sem tudott győzni, így már négy bajnoki óta nyeretlen.

Következő hat NB I-es mérkőzését hazai pályán játssza a DPASE, ennek a sorozatnak a KTE elleni találkozó lesz az első állomása. Az újvárosi stadionban eddig hat bajnokit vívott az együttes, az első hármat megnyerte, aztán jött egy 0–0, majd két vereség.

♦ Dunán „innenicsapatok ellen a harmadik hazai meccsére készül a DPASE, a korábbi kettőn nem sikerült nyernie: a Honvéddal ikszelt, a Ferencvárostól kikapott.

♦ A KTE-vel eddig egy bajnokit játszott a DPASE, az ősszel Kecskeméten 0–0-ra végeztek. A párharc első góljára tehát még várni kell.

♦ A KTE legutóbb több mint tíz évvel ezelőtt, 2004 augusztusában játszott bajnokit újvárosi együttes otthonában, akkor az NB I B-ben a Dunaújváros FC-vel mérkőzött meg, és 1–1-re végeztek.

Nagyon elkapta a tavaszi rajtot a KTE, hiszen a Lombardot és a Diósgyőrt is legyőzte. Mind a két meccset odahaza játszotta, vendégként viszont nincs ilyen pozitív sorozata, sőt: az előző két idegenbeli mérkőzését elvesztette. Látogatóként 2–1–4 a mérlege, Pécsen és Pakson sikerült nyernie. Csupán egy vendégfellépésén nem esett gól: Debrecenben 0–0-val zárt.

„EZ A MECCS MÁS, MINT A TÖBBI” – NÉGYEZER JEGY MÁR ELKELT
A klubtól kapott mai tájékoztatás szerint csaknem négyezer jegyet eladtak elővételben Nyíregyházán a Ferencváros elleni szombati futballmeccs előtt. Mátyus János vezetőedző is tudja, hogy nagy a várakozás a városban a Fradi vendégjátéka miatt.

„Bármerre megyek a városban, csak azt mondják nekem: hajtsatok, kapjátok el a Fradit!" – Nyíregyházán a zöld-fehérek fellépésére várnak, Mátyus János, a Szpari vezetőedzője pedig furcsa érzésekkel hallgatja a nyírségi drukkerek biztatását, hiszen sosem tagadta kötődését a zöld-fehérekhez.

„Igen, lehet mondani a sablont, hogy három pont és ugyanolyan meccs, mint a többi – mondta a Nemzeti Sportnak a korábbi 34-szeres válogatott, aki 1998 és 2000 között futballozott a Ferencvárosban, majd 2007-ben még egy szezonra visszatért az akkor az NB II-be „száműzött" csapathoz. – Mondanám... De nem lenne igaz. Nem ez az első alkalom, hogy riválisként a Fradi ellen készülök, de van bennem valamiféle bizsergés, amely máskor nem érezhető. Különleges nap lesz ez számomra."

„Felkészültünk, várjuk a Fradit, és úgy küzdünk majd, hogy bármiképp is alakuljon az eredmény, nyugodtan mehessünk végig a városon, mert mi mindent megtettünk" – fogalmazott a szakember.

NYÍREGYHÁZA–FERENCVÁROS

♦ Az őszi szezon elhalasztott meccsén döntetlent játszott a Nyíregyháza a Pakssal, aztán legyőzte a Honvédot, majd kikapott a Videotontól, azaz már nyert, ikszelt és veszített is a téli szünet óta.

Előző három hazai mérkőzését behúzta a Szpari, méghozzá úgy, hogy nem kapott gólt, miközben nyolcat szerzett (Haladás 2–0, Pécs 4–0, Honvéd 2–0). Otthon legutóbb a Puskás FC-től szenvedett vereséget (0–1), pályaválasztóként ezen a meccsen szedett be legutóbb gólt: a felcsútiak csatára, Tischler Patrik a 36. percben volt eredményes. Azóta, azaz 324 perce érintetlen odahaza a kapuja.

A Ferencváros kilenc forduló óta veretlen, legutóbb 2014 októberében, Diósgyőrben kapott ki. Előző négy bajnokiját megnyerte, ez jelenleg a leghosszabb győzelmi sorozat az NB I-ben.

A zöld-fehérek nem kaptak gólt az előző három bajnokijukon. Legutóbb a kecskeméti Marko Vukaszovics talált be Dibusz Dénes kapujába, a Fradinak 318 perce nem kellett elvégeznie középkezdést kapott gól után.

♦ A Ferencváros mérlege vendégségben 4–2–4, utóbbi négy idegenbeli meccsén veretlen maradt. Előtte viszont egymás után háromszor kikapott.

A Nyíregyháza vezetőedzője, Mátyus János érzelmileg kötődik a Ferencvároshoz, hiszen kétszer is volt a Fradi játékosa. Előbb 1998 és 2000 között az élvonalban, majd a 2007–2008-as szezonban az NB II-ben. 2014 februárjában a Fradi-szurkolók alapította Ferencvárosi FC-hez szerződött, és hét BLSZ I. osztályú mérkőzésen lépett pályára az FFC-ben. Vezetőedzőként egyszer már megleckéztette az FTC-t, az ősszel az ő irányításával nyert 1–0-ra a Lombard Pápa a Fradi ellen.

THOMAS DOLL NEM AGGÓDIK
„A saját játékunkat kell játszanunk. Persze tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de készen állunk, jó formában vagyunk. Motiváltan kell pályára lépnünk, és akkor jó esélyünk van a győzelemre" – nyilatkozta a nyíregyházi találkozó kapcsán a fradi.hu-nak a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll.

A szakember dolgát kissé nehezítheti, hogy az eddigi tavaszi bajnoki meccseken játszó középhátvédkettős, David Mateos és Michal Nalepa eltiltás miatt nem állhat a rendelkezésére.

„Az első meccseken ők szerepeltek, jó teljesítményt nyújtottak. A többiek lábában ugyan nincs annyi mérkőzés, de végigedzették velünk a hetet, így nem kell aggódnunk a védelem összetétele miatt. Akik szombaton középső védőt játszanak, ugyanúgy készen állnak, mint a keret többi tagja" – fogalmazott a védelemmel kapcsolatban a szakvezető.

♦ A Nyíregyháza fennállása során mindössze egy szezonban zárt a Ferencváros előtt: a 2006–2007-es kiírásban az NB II Keleti csoportjában a nyírségiek elsők lettek – négy ponttal megelőzve az ezüstérmes Fradit.

♦ Új stadionjában a Fradi éppen a Nyíregyháza ellen játszotta az első bajnokiját, és 3–1-re győzött. Busai, Gera és Mateos szerezte a zöld-fehérek három gólját, Bajzát a nyírségiek találatát. Ez volt egyébként a két csapat 23. bajnoki mérkőzése egymás ellen – ahogy a tempofradi.hu statisztikai összeállításából kiderül –, és az örökmérleg: 15 FTC-győzelem, 5 döntetlen, 3 Nyíregyháza-siker, 40–17-es gólkülönbség a Fradi javára.

♦ A két együttes legutóbb 2009. augusztus 7-én játszott egymással bajnokit Nyíregyházán (három hónappal később volt egy Ligakupa-meccsük is a nyírségi városban). Azon a találkozón a Szentes Lázár irányította Szpari Honma Kazuo duplájával és Sindou Dosso góljával 3–1-re legyőzte az FTC-t, amelyből Samuel Wedgbury volt eredményes. A Nyíregyházán lejátszott bajnokik statisztikája: három hazai győzelem, három döntetlen, öt ferencvárosi siker. Az FTC 2000 augusztusa óta nem nyert bajnoki meccset a szabolcsi megyeszékhelyen.

NYÍREGYHÁZA–FERENCVÁROS 3–1 – 2009. AUGUSZTUS 7.

HALADÁS–DEBRECENI VSC

♦ Az első két tavaszi fordulóban összesen egy pontot gyűjtött a Haladás: a Diósgyőrrel ikszelt, Pécsen kikapott.

A szombathelyi együttes szerezte a legkevesebb gólt az NB I 2014–2015-ös szezonjában, mindössze tízet. Ebből nyolcat hazai pályán.

♦ A Haladás otthoni mérlege 2–2–5, Szombathelyen a Lombard Pápát (2–0) és a Kecskemétet (3–1) sikerült legyőznie. Ezen a két meccsen összesen öt gólt szerzett, azaz szezonbeli találatainak a felét.

Jelenleg a Debrecené a leghosszabb veretlenségi sorozat, a Loki tíz forduló óta nem talál legyőzőre. Az Újpest elleni múlt heti 0–0 viszont azt jelentette, hogy lezárult a győzelmi szériája, amely hat mérkőzésből állt.

♦ Előző négy idegenbeli találkozóját megnyerte a Debrecen, ebből a legutóbbi hármon nem kapott gólt. Vendégként 4–2–3-ra javította a statisztikáját. Mind a négy idegenbeli sikerét dunántúli együttes (időrendben: Videoton, Pápa, Győr, PAFC) ellen aratta. A Haladás is dunántúli csapat...

♦ Szentes Lázár, a Haladás jelenlegi vezetőedzője 2002 júliusa és 2004 októbere között a Debreceni VSC-t irányította, összesen 75 bajnoki mérkőzésen. Kétszer bronzérmet szerzett a Lokival, és a 2004–2005-ös szezon első 11 fordulójában is ő ült a kispadon; az idény végén – már Supka Attila vezetésével – bajnok lett a DVSC.

ÚJPEST FC–PAKSI FC

♦ A bajnokságban három forduló óta nyeretlen az Újpest, az összes tétmérkőzést figyelembe véve pedig hatmeccses a lila-fehérek negatív szériája. A két tavaszi fordulóban összesen egy pontot gyűjtött a csapat, és nem szerzett gólt.

♦ Pályaválasztóként az ősszel veretlenek voltak az újpestiek, ám a tavaszi nyitó fordulóban kikaptak odahaza a Pécstől, így 5–3–1-re módosult az otthoni mérlegük.

Továbbra is az Újpest bajnoki mérkőzésein esik a legkevesebb gól az NB I-ben, az első 19 körben meccsenként 1.58 volt a gólátlag.

♦ A Paks a téli szünet óta három NB I-es mérkőzést játszott már, hiszen az őszi utolsó fordulóban elmaradt a Nyíregyháza elleni találkozója, amelyet február 21-én pótoltak. Iksz, vereség, győzelem – ez a három bajnoki mérlege paksi szempontból.

♦ Látogatóként nem vitézkedik a paksi együttes. Még a szezon elején Nyíregyházán és Szombathelyen győzött, az utóbbi hét idegenbeli fellépésén viszont nyeretlen maradt.

Az utóbbi években mumusa lett a Paks az Újpestnek. A két együttes párharcának statisztikája tolnai fölényt mutat (17 bajnokin kilenc paksi győzelem, három döntetlen, öt újpesti siker), a lila-fehérek pályaválasztásával az első négy összecsapás fővárosi diadalt hozott, majd az utóbbi négy találkozón a Paks nyert.


LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Március 13., péntek
19.00Diósgyőri VTK–Pécsi MFC 2–2
Solymosi Péter
Március 14., szombat
14.00MTK Budapest–Videoton FC (Duna)Bognár Tamás
16.00Puskás Akadémia FC–Bp. HonvédErdős József
16.00Dunaújváros PASE–Kecskeméti TEFábián Mihály
16.00Nyíregyháza Spartacus–Ferencváros (Sport1)Andó-Szabó Sándor
18.00Szombathelyi Haladás–Debreceni VSC (Sport1)Iványi Zoltán
20.00Újpest FC–Paksi FC (Sport1)Pintér Csaba
Március 16., hétfő
19.00Győri ETO FC–Lombard Pápa (Duna World)Szabó Zsolt
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 19 15 3 1 45–8 +37 48
2. MTK Budapest 19 14 5 30–18 +12 42
3. Ferencvárosi TC 19 11 4 4 30–15 +15 37
4. DVSC-Teva 19 10 5 4 27–12 +15 35
5. Diósgyőri VTK 20 9 7 4 31–24 +7 34
6. Paksi FC 19 8 7 4 29–18 +11 31
7. Újpest FC 19 7 8 4 16–14 +2 29
8. Kecskeméti TE 19 8 4 7 23–24 –1 28
9. Puskás Akadémia FC 19 7 3 9 20–23 –3 24
10. Győri ETO FC 19 6 6 7 27–26 +1 24
11. Nyíregyháza Spartacus FC 19 5 3 11 20–30 –10 18
12. Pécsi MFC 20 4 5 11 22–37 –15 17
13. Lombard Pápa FC 19 4 5 10 11–32 –21 17
14. Budapest Honvéd 19 3 4 12 12–26 –14 13
15. Dunaújváros PASE 19 3 5 11 15–34 –19 13
16. Szombathelyi Haladás 19 3 3 13 10–27 –17 12
* A Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik