MTK: visszatért a DVSC-től a saját nevelésű játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.23. 15:01
Megállapodás született a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC és az MTK között, amelynek értelmében Vadnai Dániel visszatér korábbi klubjához, és a kék-fehéreknél folytatja pályafutását. Az MTK nem kölcsönbe szerezte meg Vadnait, a védőként és középpályásként bevethető játékos végleg visszakerült nevelőegyesületéhez.

Azt korábban az MTK klubigazgatója, Domonyai László is elismerte,hogy a volt MTK-játékos, Vadnai Dániel szerződtetése ügyében tárgyalásokat folytatnak a DVSC-vel, a megállapodás azonban csak hétfőn született meg. Azt korábban az MTK klubigazgatója, Domonyai László is elismerte,hogy a volt MTK-játékos, Vadnai Dániel szerződtetése ügyében tárgyalásokat folytatnak a DVSC-vel, a megállapodás azonban csak hétfőn született meg.

A kék-fehérek elsősorban balhátvédként számolnának az eredeti posztját tekintve középpályás Vadnaival, mivel a poszton ősszel szereplő Hidvégi Sándor Dunaújvárosba szerződött.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Wittrédi Dávid (PMFC, szabadon igazolható volt)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kondás Kristóf
(Balmazújváros), Nagy Zoltán (Nyíregyháza), Szatmári Csaba (Balmazújváros), Szécsi Márk (Nyíregyháza)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Nagy Zoltán (Kecskemét), L’Imam Seydi (francia, Nyíregyháza Spartacus), Vadnai Dániel (MTK), Dalibor Volas (szlovén, NK Maribor – Szlovénia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Varga József (érdeklődnek iránta: Kína, Lengyelország, Oroszország)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Vadnai Dániel (DVSC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Hangya Szilveszter
(Dunaújváros), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda), Rodenbücher István (Vasas)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:

Távozók: Rodenbücher István (Paks)
Kölcsönbe távozók: Hangya Szilveszter (Vasas), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda – meghosszabbított kölcsön)

Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Hidvégi Sándor (Ferencváros, majd onnan Dunaújváros), Vass Patrik

 

Legfrissebb hírek

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
12 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
19 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Tizenkilenc éves támadót igazolt a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:27

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11
Ezek is érdekelhetik