Győri ETO: szakítottak a válogatott futballistával

Vágólapra másolva!
2015.02.19. 13:29
A Győri ETO labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szakítottak a kétszeres cseh válogatott védővel, Michal Sveccel.

„Közös megegyezéssel szerződést bontott a Győri ETO FC és Michal Svec, így a cseh válogatott jobbhátvéd így már biztos, hogy nem lép pályára a tavaszi szezonban" – írja az eto.hu.

„A labdarúgó 2012 nyarán érkezett Győrbe, ahol a bajnokcsapat alapemberének számított, és a tavalyi szezonban is sok játéklehetőséget kapott. A két és fél év alatt bajnoki címig, Szuperkupa-győzelemig és bajnoki ezüstéremig jutott, a téli időszakban azonban szabadlistára került, így nem kellett a felkészülési időszakban Győrben edzenie" – tette hozzá a győri klub hivatalos honlapja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Vladica Brdarovszki (macedón, Peliszter – Macedónia), Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj – Románia, szabadon igazolható volt), Luis Ibánez (argentin-horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország), Njongo Priso (kameruni, Petrolul Ploiesti – Románia, szabadon igazolható volt), Miroslav Stevanovic (bosnyák, szabadon igazolható volt)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Horváth Dániel, Kerékgyártó Dávid, Nagy Ádám, Nagy Bálint, Németh Bence, Szabó Levente

Kiszemeltek:

Távozók: Valentin Babic (horvát, szabadon igazolható), Bénes László (szlovákiai, MSK Zilina – Szlovákia), Dudás Ádám (Haladás), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás), Mihai Nicorec (román, szabadon igazolható),Sváb Dániel (Mezőkövesd, szabadon igazolható volt), Michal Svec (cseh, szabadon igazolható), Takács Ákos (befejezte pályafutását), Varga Roland (Ferencváros), Rafe Wolfe (jamaicai, Dunaújváros PASE)
Kölcsönbe távozók: Nemanja Andrics (szerb, Újpest), Csató Martin (Siófok), Farkas Zoltán (Cegléd), Illés Dávid (Lombard Pápa), Pongrácz Viktor (Lombard Pápa), Stieber András (Lombard Pápa), Vankó Imre (Lombard Pápa)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Milos Kocics (szerb), Lenzsér Bence (Paks, próbajáték), , Lazar Sztanisics (szerb), Völgyi Dániel (érdeklődnek iránta: MTK, külföld)

 

 

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
Tegnap, 11:35

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:46

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:21

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47
Ezek is érdekelhetik