FTC: három hónap után betalált, majd megsérült a kölcsönadott holland

Vágólapra másolva!
2015.02.23. 08:34
A holland másodosztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában rendezett Maastricht–Helmond (1–1) mérkőzésen a vendégek gólját a Ferencváros kötelékébe tartozó Jack Tuijp szerezte, akit tíz perccel később ágyéksérülés miatt le kellett cserélni.

A 31 éves csatár a Fradi kölcsönjátékosaként ebben az idényben 21 bajnokin hatszor volt eredményes a gyengélkedő Helmondban, ám bizonytalan ideig nem állhat csapata rendelkezésére, mely kilenc forduló óta nyeretlen a holland második ligában.

Az NB I-ben egy gólt szerző Tuijp combsérülés miatt a szezon korábbi szakaszában három meccsről már lemaradt, a Maastricht elleni találkozó elején pedig az ágyékában érzett fájdalmat, és nem tudta folytatni a játékot. A holland sajtóban megjelent hírek arról nem számoltak be, hogy a rutinos támadónak – aki ezt megelőzően november végén talált be – mennyit kell kihagynia.

A húszcsapatos bajnokság 19. helyén álló Helmond a következő fordulóban a szintén volt ferencvárosi Arsenio Valpoortot foglalkoztató sereghajtó Waalwijkot fogadja.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a döntőt telibe találtuk, de a tabella közepe szerzett meglepetéseket

Jégkorong
Tegnap, 11:38

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 09:31

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 21:09

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 17:04

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 13:08

FTC: 42-szeres elefántcsontparti válogatottat is hírbe hoztak a csapattal

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 10:13

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 12:19

A montenegrói Buducsnoszt vagy az örmény Noah lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtező második körében

Bajnokok Ligája
2025.06.18. 12:12
Ezek is érdekelhetik