Felkészülés: újpesti próbázóval kapott ki a PAFC a Vasastól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.07. 13:09
A Puskás Akadémia felkészülési mérkőzésen 2–0-s vereséget szenvedett az NB II-ben listavezető Vasas vendégeként.   

A végig sokkal agilisabban futballozó Vasas az első félidőben szerzett két góllal megérdemelten nyert a több fiatallal felálló Puskás Akadémia ellen (a felcsútiak hat kulcsjátékosuk, illetve az új szerzemény Fiola Attila nélkül, szűkös kerettel utaztak a meccsre, amit az is jelzett, hogy csak egyet cseréltek).

A PAFC-ban pályára lépett az Újpestről érkező – korábban Győrben is tesztelt és Kecskeméten is szóba kerülő – próbajátékos, Nagy János, de a teljesítményével nem volt elégedett Benczés Miklós vezetőedző, ezért a meccs után el is köszöntek tőle.

A Vasasnál az újak közül Czvitkovics Péter és Kenesei Krisztián egyaránt csereként lépett pályára, míg az MTK-tól kölcsönbe érkező Hangya Szilveszter kezdő volt és végig is játszotta a találkozót.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Vasas–Puskás Akadémia 2–0

Fáy utca
VASAS: Hermány – Bori, Debreceni, Grúz, Hangya – Vida (Nagy T.), Berecz, Gál (Czvitkovics) – Ádám (Kenesei), Ferenczi I. (Nagy D.), Remili
PAFC: Hajdúch – Nagy J., Vaszicsku, Tamás M., Fábio – Szélesi, Kleinheisler, Szakály D., Hudák (Zsótér) – Harsányi, Makrai
G: Ferenczi I. (14.), Ádám M. (22.)

Legfrissebb hírek

Böde négyszer is eredményes volt, a Paks gólzáporos meccsen nyerte meg a pályaavatót

Labdarúgó NB I
3 órája

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

Szicíliában újabb három meccs vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra

Vízilabda
2025.06.19. 10:27

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
2025.06.18. 09:20

Tesztekkel indult a felkészülés a DAC-nál

Minden más foci
2025.06.16. 19:21

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55
Ezek is érdekelhetik