PMFC: megjött a volt Inter-csatár és a kanadai válogatott

Vágólapra másolva!
2015.01.22. 10:48
A héten már beszámoltunk róla, hogy Dimitar Makriev személyében a korábban az olasz Intert is megjáró csatár érkezhet a PMFC-hez, aki ma már edzett is a baranyaiakkal. Csakúgy, mint a kétszeres kanadai válogatottként visszatérő James Manjrekar.

A tavaly a bolgár Levszki Szófiában és rövid ideig a hongkongi South Chinában futballozó, nyolcszoros válogatott Makriev szerda este érkezett Pécsre, csütörtökön pedig már edzett is a PMFC-vel. Ha megfelel az orvosi vizsgálatokon, akkor a pécsiek rövidesen bejelenthetik a szerződtetését – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A pécsiek kanadai játékosa, James Manjrekar azért nem kezdte meg a téli felkészülést a csapattal, mert meghívták hazája válogatottjába, és kétszeres válogatottként tért vissza a korábban „csak” az U-válogatottban szereplő védő.

„A kanadaiak két edzőmeccset is játszottak Izlanddal az elmúlt napokban. Azóta kiderült, hogy ezek a találkozók meghozták James számára az áttörést. A PMFC-Matias légiósa ugyanis mindkétszer a kezdőcsapatban kapott helyet. A január 16-ai mérkőzésen végig a pályán volt, igaz, 2–1-re kikapott együttese, 19-én viszont 1–1-et játszott, ám akkor a 68. percben lecserélték. Sőt, egy véleményes szituációban ellene ítéltek tizenegyest. Középpályásunk január 21-én visszautazott Pécsre, hogy minél hamarabb bekapcsolódhasson a felkészülésbe” – írja a pmfc.hu.

„A válogatott összetartásain minden alkalommal tanulok valami újat az edzőktől és a rutinosabb játékosoktól. Olyan tapasztalatokat lehet gyűjteni ezeken a nemzetközi meccseken, amelyet máshol nem lehet megszerezni – beszélt élményeiről klubja honlapjának a futballista. – Úgy érzem, Benito Floro szövetségi kapitány elégedett volt velem. Szerintem az első meccsen jó teljesítményt nyújtottam. A másodikon játszhattam volna jobban is, de összességében, véleményem szerint, megálltam a helyem. Azt egyelőre nem tudom, hogy a selejtező meccsekre is meghívnak-e, de én dolgozni fogok érte. Fantasztikus lenne 21 évesen tétmeccsen szerepelni a válogatottban.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Mario Tadejevic (horvát, szabadon igazolható), Ivor Weitzer (horvát, NK Zadar – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Horvát Gábor
Kiszemeltek: Dimitar Makriev (bolgár, szabadon igazolható – legutóbb South China, Hongkong)

Távozók: Gránicz Patrik (szabadon igazolható), Lantos Levente (Kozármisleny), Wittrédi Dávid (DVSC, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak: Mohl Dávid (érdeklődnek iránta: Haladás), Pölöskey Péter (érdeklődnek iránta: Kecskemét)

 

 

Legfrissebb hírek

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik