Olaszország: a fiatal edzőnek érdemes volt Debrecenbe jönni

Vágólapra másolva!
2015.01.21. 12:01
Szicíliából Pavia érintésével Debrecenbe: íme, a fiatal labdarúgóedző és játékosmegfigyelő, a sikeres magyar egyesületnél márciusig szerződésben álló Eugenio Sena szép története – így kezdődik az olasz portál, a footballscout24 friss beszámolója egy sikeres tanulmányútról.

Eugenio Sena jó néhány európai klubbal kapcsolatba lépett, hogy hasznosan tölthesse el az Erasmus-program keretében megvalósuló tanulmányútját – „topkluboktól a még a bukmékerek által sem ismert egyesületekig, a leghidegebb helyektől a legforróbb tájakig mindenhová írtam" –, és a kapott ajánlatok közül végül a debreceniekére csapott le.

„Bár néhány vizsgám aktuális lett volna, gondolkodás nélkül félretettem mindent, mert a tizennyolc és a tizenhat évesek mellett edzősködhetek, továbbá részt vehetek a helyi tehetségkutatásban is" – adott ízelítőt az olasz fiatalember abból, mivel tölti az idejét az októbertől márciusig szóló szerződése értelmében Debrecenben.

Eugenio Sena tapasztalata szerint Magyarországon nem a labdarúgás a legfontosabb sportág – „nagyon népszerű a vízilabda, a kajak-kenu, a kézilabda" –, de nem kerülték el figyelmét a dicső hagyományok és a feltámasztásukra újabban szánt sok pénz sem. Elismeréssel szólt a „mindennel ellátott" debreceni futballinfrastruktúráról is.

Az olasz vendég részletesen beszámol arról, milyen tervszerűen folyik a tehetségkutatás Debrecenben: hogyan marad fenn a rostán 24 hét- és nyolcéves tehetség a megtekintett 3800 debreceni kisgyermekből, és a következő lépésben miként ismétlik meg a válogatást immár egész Hajdú-Bihar megyében, körülbelül 12 ezer 7–10 éves kisiskolás körében, hogy aztán a nyári végső válogatásra 48-an maradjanak (minden korosztályban tizenketten). Sena beszámolója szerint évente és korosztályonként a keretek mintegy 20 százaléka frissül.

A fiatalember a közeljövőben a PSV és a Barcelona utánpótlásában is eltölt egy rövid időszakot, megnéz egy menorcai U-tornát (ahol a Manchester Cityt és az Atlético Madridot is tanulmányozhatja), s mindenekelőtt igyekszik megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyekkel a debreceniektől kapott olasz koordinátori megbízás jár.

Legfrissebb hírek

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Szerződéshosszabbítást ért a bennmaradás Nestor El Maestrónak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 19:28

DVSC: a bennmaradással a Five Eleven többségi tulajdonos is lehet, a napokban születik döntés – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 16:18

Tímár Krisztián: A Fehérvár nem másodosztályú csapat!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:43

Balhé a Fehérvár és a DVSC csatáján, ketten piros lapot kaptak – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:32

Három góllal nyert a Loki Fehérváron, a hazaiak történetük során harmadszor estek ki az élvonalból

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:21

Hofmann keveredett előre, és növelte a DVSC előnyét a Vidi ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:10
Ezek is érdekelhetik