Lombard: Nem engedhetem meg, hogy a padot koptassam - Kenesei

Vágólapra másolva!
2015.01.19. 13:46
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa tulajdonosa, Bíró Péter elengedi a Vasashoz a rutinos csatár Kenesei Krisztiánt. Kenesei megerősítette: közös megegyezéssel megszüntetik szerződését, majd aláír az angyalföldiekhez.

A 38 éves Kenesei Krisztián a kevés játéklehetőség miatt jutott arra a döntésre, hogy elhagyja a Lombard Pápát, és inkább az NB II-ben szereplő, a feljutást megcélzó Vasasnál folytatja.

„Lengyel Ferenc vezetőedző nem úgy számol velem a csapatnál, mint korábban például Mátyus Jani vagy Kovács Laci bácsi. 38 évesen már nem engedhetem meg magamnak, hogy a padot koptassam, és úgymond csak lopjam az időt. Ezért jeleztem Bíró Péter tulajdonosnak, hogy távozni szeretnék, ő pedig rendkívül korrekt módon viszonyult a kérésemhez. Megkaptam az engedélyt, hogy a Vasassal edzhessek, már csak a papírmunka van vissza a klubváltásból” – nyilatkozta Kenesei a veol.hu-nak. A rutinos csatár elmondta, 2016 nyaráig szóló szerződésajánlatot kapott a Vasastól.

Bíró Péter a Nemzeti Sportnak elmondta, Marián Sluka, Tóth Gábor és Faggyas Milán érdeklődés esetén távozhat Pápáról. A Napló úgy tudja, rajtuk kívül még Andrei Florean, illetve Benkő Krisztián is elhagyhatja a Lombardot – ezt a klub még hivatalosan nem erősítette meg.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Eisenberger Tamás (Siófok), Juhász Dániel (BKV Előre)
Kölcsönbe érkezők: Illés Dávid (Győri ETO), Pongrácz Viktor (Győri ETO)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Andrei Florean (román)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Benkő Krisztián (Brönshöj – Dánia), Csizmadia Csaba (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, Győri ETO), Andrei Florean, Faggyas Milán, Kenesei Krisztián (érdeklődnek iránta: Vasas), Marián Sluka (szlovák), Tóth Gábor

 

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
17 órája

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35
Ezek is érdekelhetik