KTE: nem akarja elszalasztani a lehetőséget, távozik a védő

Vágólapra másolva!
2015.01.26. 16:31
Három kecskeméti év után távozik a KTE-től Varga Róbert – adta hírül hétfőn a labdarúgó NB I 10. helyén álló kecskeméti klub hivatalos honlapja.

„Kaptam egy olyan lehetőséget, amivel így huszonnyolc évesen élni szeretnék. Nem érzem magam öregnek, de vannak elképzeléseim a futball utáni élettel kapcsolatosan is, és ezeket otthon tudom elindítani. Kecskemétről csak szép emlékeim lesznek, rengeteg barátságot kötöttem, fájó szívvel távozom. Ezt a lehetőséget azonban, úgy érzem, most nem szalaszthattam el" – idézi a kecskemetite.hu a közös megegyezéssel távozó Varga Róbertet. Varga Róbertet.

A védő 2012 elején került a kecskemétiekhez, és félévnyi debreceni kölcsönjátékot leszámítva a soraikat erősítette. A 2014–2015-ös bajnoki szezon 17 őszi fordulójában 16-szor lépett pályára (14-szer kezdőként), egy gólt szerzett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Kovács Dániel (szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Beszterczei Attila (Tatabánya), Füredi Ádám (Balatonfüred), Laki Imre (Újbuda), Pölöskey Péter (Pécsi MFC, szabadon igazolható), Sztefan Radoja (szerb, szabadon igazolható – próbajáték), Nebojsa Szkopljak (szerb, Novi Sad – Szerbia)
Távozók: Balázs Zsolt (Paks?), Darko Pavicsevics (montenegrói, szabadon igazolható), Varga Róbert (?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Botka Endre (Bp. Honvéd)
Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
14 órája

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:34

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:27

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 10:18
Ezek is érdekelhetik