KTE: „Elégedetlen nem lehetek”; a próbajátékosok maradnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.21. 16:37
Amint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE felkészülési meccsen 4–3-as vereséget szenvedett a Szolnoktól. A találkozó után Bekő Balázs, a KTE vezetőedzője értékelte a látottakat.

„Szinte mindenkinek jutott egy félidő, a célját elérte a mérkőzés. Az első játékrész egy kicsit jobban tetszett, mint a második, de ennek jelen pillanatban nincs túl nagy jelentősége. Amiket megbeszéltünk, azokat próbálták megcsinálni a játékosok, úgyhogy nagyon elégedetlen nem lehetek. A négy kapott gól ettől függetlenül azért sok, ám ebben az időszakban ez még belefér. A két próbajátékos hétvégéig biztosan velünk marad még” – mondta Bekő Balázs a kesport.hu-nak. Bekő Balázs a kesport.hu-nak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Kovács Dániel (szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Ante Kunac (horvát, NK Dugopolje – Horvátország, próbajáték), Pölöskey Péter (Pécsi MFC, szabadon igazolható), Sztefan Radoja (szerb, szabadon igazolható – próbajáték)
Távozók: Darko Pavicsevics (montenegrói, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Botka Endre (Bp. Honvéd)
Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:47

Szerb U-válogatott középpályás érkezett Debrecenbe

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:40

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Olaszországot is megjáró portugál balhátvédet igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 18:05

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Svédországban nem kellett, visszatérhet Argentínába a Fehérvár volt támadója – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.16. 10:14

Izraeli támadó középpályást szerződtetett a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 10:02

Újabb kapust igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 21:46
Ezek is érdekelhetik