Honvéd: spanyol élvonalbeli klub teszteli a tehetséget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.28. 12:42
A Honvéd akadémiájának tehetsége, az U-válogatott Varga Márkó háromnapos tesztelésen vesz részt a spanyol élvonalbeli Málagánál – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Varga Márkó a Honvéd U18-as keretéhez tartozik, balhátvédként és védekező középpályásként is bevethető, korosztályát tekintve a bal lábával kimagaslóan jól bánik a labdával, erősségét jelentik a szabadrúgások. Az U-válogatott tehetség spanyolországi tesztjéről menedzsere, Csengeri István beszélt a Nemzeti Sport Online megkeresésére.

„Varga Márkó háromnapos tesztelésen, ismerkedésen vesz részt a Málaga korosztályos csapatánál. Tegnap érkeztünk, ma már meccsen bizonyíthat Márkó, illetve a napokban több edzésen is megmutathatja tudását. Arról még korai beszélni, hogy lehet-e folytatása a tesztelésnek, lehet-e belőle szerződéskötés. Meg kell várni, milyen véleménnyel lesznek az edzők Márkóról, utána érdemes gondolkodni a továbbiakon” – tájékoztatott a játékosügynök.

Csengeri hozzátette, köszönik, hogy a Honvéd hozzájárult a teszteléshez, ami mintegy féléves előkészítő munka eredményeként jöhetett létre. A menedzser elmondta, több klubtól érdeklődtek, de máshonnan meghívás nem érkezett, csupán Málagából. Vargát egyébként két és fél éves profi szerződés köti a Honvédhoz, amely egy akadémistát a télen már eladott az angol Hull Citynek Bukrán Erik személyében.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik