Honvéd: „Nem vagyunk a »Del Pieróra várva« itt, Kispesten”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.13. 12:40
Évindító videointerjút adott a Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway. Bukrán Erik a Hull City játékosa lesz. Hollandiából is van érdeklődés akadémiai növendék iránt. És szó esett Del Pieróról is...

„Az akadémisták közül Bukrán Erik a Hull Cityhez szerződik, de van egy másik megkeresés egy holland csapattól is, és van érdeklődés a nagy csapat játékosai iránt is” – mondta a honvedfc.hu-nak Hemingway.

„Egy-két próbajátékosnak megköszöntük a részvételt. Három-négy labdarúgó érkezését várjuk. Szeretnénk egy irányító középpályást és egy csatárt is igazolni. Esetleg egy balhátvédet is.”

A tulajdonosnak szegezték természetesen azt a kérdést is, hogy várja-e már Alessandro Del Piero érkezését.

„Pelét is várom, ha felépül. Az olasz sajtóban néha felröppennek ilyen hírek, különböző segítséggel. Az igazság az, hogy a mi embereink beszéltek több olasz prominens játékossal, akik a fiatalok miatt segítésünkre lehetnek, ha nem is kilencven, de mondjuk harminc vagy negyven percen át. Mi szívesen várjuk őket. Nehéz dolgok ezek, erről nem is érdemes beszélni, csak ha megtörténik. Van egy híres darab, az a címe: Godot-ra várva. Nos, mi nem vagyunk a »Del Pieróra várva« itt Kispesten.”

Hemingway viszont megerősítette, hogy az MTK-nál kölcsönben lévő, de ferencvárosi Hidvégi Sándor iránt valóban érdeklődnek, ám még nem történt konkrétum az ügyében.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Dávid (Soproni VSE), Botka Endre (Kecskemét), Csábi Mihály (Soproni VSE), Czuczi Márton (Békéscsaba), Daru Bence (Siófok), Lőrinczy Attila (Békéscsaba), Emmanuel Mensah (ghánai, FK Bodva Moldava nad Bodvou – Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Alessandro Del Piero (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Delhi Dynamos – India), Hidvégi Sándor (Ferencváros, kölcsönben az MTK-nál), Fabrizio Miccoli (olasz, Lecce – Olaszország)
Távozók: Thomas Iyock Job (kameruni, szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, Haladás?, szabadon igazolható), Cristian Portilla (spanyol, szabadon igazolható), Anatolis-Alexis Sundas (román-görög, Fidelis Andria – Olaszország), Kandia Traoré (elefántcsontparti, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás)
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
5 órája

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
14 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
15 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
16 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
17 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
18 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.15. 20:54
Ezek is érdekelhetik