Honvéd: az exmilanos úgy távozik, hogy NB I-es meccset sem játszott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.19. 15:27
A labdarúgó NB I-ben szereplő Bp. Honvéd hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel megszüntette az elefántcsontparti Donald Bende Bende szerződését.

A nagy tehetségnek tartott Bende Bende az AC Milanban nevelkedett, Fabio Cordella, a kispestiek sportigazgatója fiatal tehetségnek minősítette, fényes jövőképpel. A jelen viszont kevésbé fényes: Bende Bende NB I-es mérkőzésen nem kapott lehetőséget, a Honvéd második csapatában hat NB III-as mérkőzésen 1 gólt szerzett, illetve egy Ligakupa-találkozón is pályára lépett. A 2014 nyarán érkező 18 éves futballista 1+1 éves szerződést kötött a kispestiekkel. Bende Bende a hatodik kispesti légiós, aki távozik a klubtól a télen.Fabio Cordella, a kispestiek sportigazgatója fiatal tehetségnek minősítette, fényes jövőképpel. A jelen viszont kevésbé fényes: Bende Bende NB I-es mérkőzésen nem kapott lehetőséget, a Honvéd második csapatában hat NB III-as mérkőzésen 1 gólt szerzett, illetve egy Ligakupa-találkozón is pályára lépett. A 2014 nyarán érkező 18 éves futballista 1+1 éves szerződést kötött a kispestiekkel. Bende Bende a hatodik kispesti légiós, aki távozik a klubtól a télen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Dávid (Soproni VSE), Botka Endre (Kecskemét), Csábi Mihály (Soproni VSE), Czuczi Márton (Békéscsaba), Daru Bence (Siófok), Lőrinczy Attila (Békéscsaba), Emmanuel Mensah (ghánai, FK Bodva Moldava nad Bodvou – Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Hidvégi Sándor (Ferencváros, kölcsönben az MTK-nál)
Távozók: Donald Bende Bende (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Thomas Iyock Job (kameruni, szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, Haladás?, szabadon igazolható), Cristian Portilla (spanyol, szabadon igazolható), Anatolis-Alexis Sundas (román-görög, Fidelis Andria – Olaszország), Kandia Traoré (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Vereckei Dániel (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás)
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23
Ezek is érdekelhetik