Honvéd: az edzőváltás csökkenti Miccoli érkezésének esélyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.02. 17:01
Az átigazolásokra szakosodott olasz újságíró, Alfredo Pedulla megítélése szerint a Leccénél történt edzőváltás után csökkent a Budapest Honvéd által kiszemelt Fabrizio Miccoli távozásának esélye.

Az olasz harmadosztály C-csoportjának hatodik helyén álló Lecce elöljárói a mögöttünk hagyott év végén megköszönték Franco Lerda vezetőedző munkáját, és Dino Pagliarira bízták a csapat irányítását. A kispadon történt változás Pedulla szerint hatással lehet Miccoli jövőjére.

„Miccoli régóta nem találta a közös nevezőt Lerdával, ám Pagliari érkezésével motiváltabb, mint valaha. Szóval a Leccénél nem került szóba Miccoli távozásának lehetősége” – vélekedett a szakíró.

Mint arról beszámoltunk, a világbajnok Alessandro Del Piero mellett Miccoli is felvetődött a Budapest Honvédnál mint potenciális téli szerzemény.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Dávid (Soproni VSE), Botka Endre (Kecskemét), Czuczi Márton (Békéscsaba), Daru Bence (Siófok), Lőrinczy Attila (Békéscsaba)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Alessandro Del Piero (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Delhi Dynamos – India), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO, szabadon igazolható), Fabrizio Miccoli (olasz, Lecce – Olaszország)
Távozók: Thomas Iyock Job (kameruni, szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, Haladás?, szabadon igazolható), Cristian Portilla (spanyol, szabadon igazolható), Anatolis-Alexis Sundas (román-görög, Fidelis Andria – Olaszország), Kandia Traoré (elefántcsontparti, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás?), Hidi Patrik (érdeklődnek iránta: DVTK)

 

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50
Ezek is érdekelhetik