Haladás: a Juve kapusa hétfőn bekapcsolódik a munkába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.18. 23:31
Szombat délben landolt a repülőgépe Pozsonyban, hétfőn pedig bekapcsolódik a Haladás labdarúgócsapatának munkájába a román korosztályos válogatott Laurentiu Branescu.

A 20 esztendős, remek képességű kapus pénteken 2017-ig meghosszabbította szerződését a Juventusnál, ahol Gianluigi Buffon utódja lehet. A szombathelyiek szeretnék, ha a tavasszal kölcsönben védene, és sorsáról a hét elején egyeztetnek.

Román sajtóhírek szerint Branescu kölcsönvételéhez közel volt a Dinamo Bucuresti is, ám a román klub vezetői nem fogadták el a Juventus feltételeit.

Román sajtóhírek szerint Branescu kölcsönvételéhez közel volt a Dinamo Bucuresti is, ám a román klub vezetői nem fogadták el a Juventus feltételeit.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország)
Kölcsönbe érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország), Dudás Ádám (Győri ETO), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO), Mohl Dávid (PMFC), Davide Petrucci (olasz, CFR Cluj – Románia), Emanuel Martínez (olasz-argentin, próbajáték)
Távozók: Dvorschák Gábor (Mezőkövesd), Szakály Attila (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Andrij Jefremov (ukrán, OFC Russel Gabcíkovo, Bős – Szlovákia)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak:Gyűrű László (lejár a szerződése), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd – kölcsön után végleg?), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté (Veszprém után ZTE?), Zamostny Balázs (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd)

 

Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik