DVTK: megegyeztek a kérővel Kádár átigazolása ügyében

Vágólapra másolva!
2015.01.26. 15:20
null
Kádár Tamás beavatkozásra készen (Fotó: NS-archív)
Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója az NB I-es diósgyőri labdarúgócsapat hétfői felkészülési mérkőzése (Tatran Presov, 0–1) után osztotta meg a Nemzeti Sport Online-nal a Kádár Tamás ügyében született megállapodás hírét.

 

„Kádár Tamás ügyében mi megállapodtunk az iránta érdeklődő lengyel klubok egyikével, most már a játékoson, illetve menedzserén a sor, hogy megegyezzenek a szóban forgó csapattal” – mondta Árki Gábor az NSO-nak.

A sportigazgató nem kívánta megnevezni a „kérőt”. A lengyel médiában az elmúlt hetekben megjelent hírek szerint a Lechia Gdansk és a Lech Poznan fontolgatta a válogatott játékos szerződtetését.

A Nemzeti Sport Online Lengyelországból származó, meg nem erősített információja szerint a Lech ígérkezik befutónak, valószínűleg a Lovrencsics Gergő és Holman Dávid személyében két magyar futballistát már foglalkoztató poznaniaké lesz Kádár Tamás is.

A játékost képviselő CMG menedzseriroda nevében a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozó Kövesdi Viktor nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a Lechről van szó, azt azonban kijelentette: a DVTK-tól valóban megkapták a felhatalmazást a tárgyalásra a meg nem nevezett lengyel egylettel.

Mint ismert, nyáron a Wisla Kraków érdeklődött Kádár Tamás iránt, csakhogy a játékos nem találta megfelelőnek a krakkóiak kínálta pénzügyi feltételeket.

Lengyelországi forrásaink szerint most kedvezőbb az ajánlat, és a nyári lehetőséggel ellentétben ezúttal nem kölcsönvételi, hanem végleges kivásárlási szándékkal jelentkezett a kérő.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Milos Krsztics (szerb, Nea Szalamisz – Ciprus, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Bartha László (Paks), Kovács Gábor (Paks)
Távozók: Debreceni András (Vasas), Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Nenad Rajics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Csirszki Martin (Szolnok)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Barczi Dávid (érdeklődnek iránta: Újpest), Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza),Gosztonyi András (érdeklődnek iránta: PAFC, Lengyelország), Senad Husic (bosnyák, ?), Kádár Tamás (érdeklődnek iránta: Lech Poznan, Lechia Gdansk – Lengyelország), Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Soproni VSE)

 

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik