NB I: ha teljesítik a feltételeit, Nikolics a Vidiből vonul vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.31. 08:53
null
Nikolics távozna, de nem kizárt, hogy tavasszal is a Videotonban játszik (Fotó: Mirkó István)
Nikolics Nemanja, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton csatára nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy marad a székesfehérváriaknál, ám ehhez a klubnak teljesítenie kell a feltételeit.

„Egyelőre érvényes szerződés köt a Videotonhoz 2015 júniusáig, s a klubnak most van meg a lehetősége, hogy eladjon és keressen rajtam, mivel nyáron már szabadon igazolható leszek és nem kell értem kártérítést fizetni – mondta Nikolics a magyarszo.com-nak. – Korábban is voltak tárgyalások a Videotonnal és most is zajlanak az egyeztetések.”

„Az én vágyam, hogy külföldön is kipróbáljam magam, szeretnék ott is bizonyítani, azonban megvannak a feltételeim, s ha azokat teljesítik, akkor akár a pályafutásom végéig a Videoton játékosa maradok. A klub azonban egyelőre nem jelezte az ajánlatában azokat a feltételeket, amelyek a maradásomat biztosítanák. Ha ez nem történik meg, akkor, fájó szívvel, de másik klubot keresek.”

Nikolics azt is elmondta, miért örül neki, hogy Dárdai Pál maradt a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

„Örültem a bejelentésnek, hiszen az ő irányításával mozdult meg valami, s nagy kár lenne, ha ez nem folytatódhatott volna. A legjobb döntés született, mind a labdarúgás, mind a szurkolók szempontjából. Mindig azt mondják, hogy a következő mérkőzés a legfontosabb, de azt hiszem, ez most hatványozottan igaz a magyar válogatottra, mivel márciusban a világbajnoki résztvevő görögök ellen lépünk pályára, akik jelenleg a csoport sereghajtói. Nekik eddig nagyon nem jött ki a lépés a selejtezőben, s mi egy győzelemmel még jobban eltávolíthatjuk őket a továbbjutást érő helyektől. A görögök elleni győzelem nagyon sokat jelentene a végelszámolásnál.”

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
12 perce

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
3 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
12 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
19 órája

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
21 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
Tegnap, 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39
Ezek is érdekelhetik