DVTK: Van olyan ajánlatom, amely elgondolkodtat - Szivics

Vágólapra másolva!
2014.12.17. 11:40
A harmadik helyen telel a DVTK labdarúgócsapata az NB I-ben. Az együttes edzőjének, Tomiszlav Szivicsnek viszont az alapszerződése lejár a nyáron – van neki plusz egy évre opciója –, a szabadságát töltő szakember a Nemzeti Sportnak elárulta: vannak egyéb ajánlatai is, köztük olyan, amely elgondolkodtatta, viszont amit elkezdett Miskolcon, azt szeretné is befejezni.

„Maradjunk annyiban, amit elkezdtem, azt szeretném befejezni – nyilatkozta Szivics. – Félreértés ne essék, nem most. Igaz az is, hogy Magyarországról és külföldről egyaránt vannak ajánlataim, köztük olyan is, amely elgondolkodtat. Tudni kell, amikor másfél esztendeje Diósgyőrbe érkeztem, kettő plusz egy évre köteleztem el magam, vagyis az opció életbe is léphetne a jövő nyáron. Jelenleg azonban semmi sem biztos. Csak az, hogy amíg a DVTK-ért dolgozom, minden erőmmel azon leszek, hogy sikeres legyen a csapat. A stábtagok, a játékosok és a szurkolók is megérdemelnék, hogy igazán nagyot alkossunk!”

A nyáron Szivics mellett lejár még a szerződése az együttes meghatározó tagjának, Elek Ákosnak is.

„Kaptam már ajánlatot a vezetőktől, folyamatosan tárgyalunk” – mondta erről a válogatott középpályás.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Hidi Patrik (Honvéd)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Bori Gábor (?), Csirszki Marin (?), Debreceni András (érdeklődnek iránta: Honvéd, Újpest), Elek Ákos (érdeklődnek iránta: külföld ?, Ferencváros), Kádár Tamás (érdeklődnek iránta: külföld ?), Szabó Balázs (?)

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05
Ezek is érdekelhetik