DVTK: Folynak a tárgyalások a külföldi érdeklődőkkel - Kádár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.20. 09:18
Kádár Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK játékosa csapata honlapján elmondta, úgy érzi, megérett arra, hogy újra külföldön bizonyítson.

„Nem tagadtam soha a hazajövetelem célját, fel szerettem volna magam építeni. Angliában fél évet futballoztam, majd fél évig sérült voltam. Amióta itt vagyok, edzést sem hagytam ki. Sok meccset játszottam, most már kellően profinak érzem magam, úgymond megértem arra, hogy újra külföldön bizonyítsak” – mondta a dvtk.eu-nak Kádár, akinek a neve sajtóhírek szerint többek közt a Lech Poznannál is előkerült.Kádár, akinek a neve sajtóhírek szerint többek közt a Lech Poznannál is előkerült.

„Tudom, hogy folynak tárgyalások, vannak érdeklődők, egyelőre konkrétumok nélkül. Megkedveltem a klubot és a Diósgyőr szurkolóit az elmúlt években, amíg nincs konkrét ajánlat, addig úgy készülök, hogy maradok. Ha így lesz, akkor sem leszek szomorú, mert ugyanígy folytatom, mint idáig. Mindent meg fogok tenni, hogy egy olyan csapat tagja legyek, amellyel újabb sikereket tudunk elérni. A teljesítményemmel továbbra is szeretném felhívni a szövetségi kapitány és a külföldi klubok figyelmét, ezzel segíteni tudom a Diósgyőrt is” – tette hozzá Kádár.

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
4 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
6 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
12 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00
Ezek is érdekelhetik