DVSC: szerződést bontottak a légiós csatárral

Vágólapra másolva!
2014.12.12. 13:46
A DVSC-Teva hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik a klubtól a 27 éves szlovén csatár, Dalibor Volas.

„A Debreceni VSC közös megegyezéssel szerződést bontott Dalibor Volasszal – írja a dvsc.hu. – A szlovén támadónak nem sikerült megragadnia a csapatban, az ősszel mindössze öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett. Ebben a szezonban többnyire Ligakupa-meccseken játszott, abban a sorozatban egyszer talált az ellenfél kapujába, illetve egy Magyar Kupa-meccsen volt még eredményes.”

Volas 2013 nyarán szerződött Debrecenbe, 26 NB I-es meccsen nyolc gólt jegyzett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Dalibor Volas (szlovén, ?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak:

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik