NB I: Radót, Korhutot és Varga Józsefet is figyeli az AEK - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2014.11.09. 10:48
null
Branko Milovanovics (balra) árgus szemekkel figyelte a KTE–Videoton (0–0) bajnokit Filipovics Vladan mellől (Fotó: Mirkó István)
Korábban már beszámoltunk arról, hogy az AEK Athén sportigazgatója, Branko Milovanovics Magyarországra érkezett, hogy élőben lássa a görög klub első számú kiszemeltjét, a Videoton csatárát, Nikolics Nemanját. Sajtóhírek szerint azonban más NB I-es játékosokra is kíváncsiak a másodosztályban a csoportjában listavezető klubnál. Közéjük tartozhat a debreceni Korhut Mihály és Varga József, míg a Haladásból Radó András és Jagodics Márk.

 

Először a Nemzeti Sport Online írt róla még csütörtökön, hogy a nagy múltú görög klub, a jelenleg másodosztályú AEK Athén szerb sportigazgatója, Branko Milovanovics a héten Magyarországra érkezik. A Görögországból származó információnkat Nikolics Nemanja menedzsere, Filipovics Vladan is megerősítette, ugyanis a Videoton csatára az első számú célpontja az athéniaknak. Ugyanakkor a sportvezető nem csak a Kecskemét–Videoton (0–0) meccs miatt – amelyen a Nemzeti Sportnak sikerült is lencsevégre kapnia – érkezett Magyarországra.

Több görög internetes oldal is arról számolt be, hogy Milovanovics kedvező tapasztalatokat szerzett a fehérváriak csatáráról, ezeket tolmácsolja a klub vezetősége felé, és ezek után elképzelhető, hogy újra megnézik majd a csatárt, aki a jövő nyártól szabadon igazolható. Több portál – például a sport-fm.gr és a novasports.gr – szerint is a sportigazgató a kecskeméti meccs után Debrecen felé vette az irányt, ugyanis a Loki balhátvédje, Korhut Mihály és a védekező középpályás Varga József játékára is kíváncsi volt a Dunaújváros elleni összecsapáson (a 2–0-s hazai győzelemmel záruló meccset mindketten végigjátszották).

Ma pedig valószínűleg a Haladás–MTK összecsapáson is ott ül a lelátón Milovanovics, elsősorban a szombathelyiek két játékosa, a támadó Radó András és a védőként, illetve középpályásként is bevethető Jagodics Márk miatt (kérdés, utóbbi pályára lép-e egyáltalán, mert az előző két fordulóban nem játszott).

Az említettek mellett pletyka szinten további két játékost hoztak hírbe az AEK-kal: az aek-live.gr szurkolói portál szerint például a fehérvári Juhász Roland és a kecskeméti Laczkó Zsolt is kedvező benyomást tett Milovanovicsra.

A hírek szerint az AEK leginkább balhátvédet, védekező középpályást, szélsőt és csatárt keres.

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
17 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
20 órája

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Kiütéses győzelmet aratott a Videoton, Varga Roland duplázott

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Több hazai és nemzetközi érdeklődő is van a Videoton iránt

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 10:25
Ezek is érdekelhetik