NB I: minden szurkolói kártyával be lehet jutni a meccsekre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.14. 11:31
null
Az MLSZ elismerte, az eddigi rendszer ellentétes volt a nézők és a klubok érdekeivel (Fotó: NS-archív)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) határozata alapján mostantól minden élvonalbeli meccsre be lehet majd jutni bármilyen szurkolói kártyával.

A szövetség azért döntött így, mert a szurkolói kártya bevezetése óta a klubok határozhatták meg, hogy stadionjaik szektoraiba milyen klubkártyával engednek jegyet vásárolni a drukkereknek, s azt is, egyáltalán kijelölnek-e semleges szektort azok számára, akik nem rendelkeznek az adott két csapat szurkolói kártyájával.

Előfordult olyan találkozó, melyre „harmadlagos” kártyával (más klub kártyájával vagy az MLSZ által kiadott Futballkártyával) nem lehetett belépőt váltani „ez pedig teljesen ellentétes mind az MLSZ, mind a nézők és a klubok érdekeivel” – olvasható az MLSZ honlapján.

A mostani döntés szerint a jövőben a klubok kötelesek semleges szektort kijelölni hazai találkozóikon és oda harmadlagos kártyákkal rendelkezőket elhelyezni. Az ilyen szektornak minimálisan 250 férőhelyesnek kell lennie, s az oda szóló jegyárak nem lehetnek magasabbak az azonos kategóriájú hazai jegyek árainál. A rendelkezés arra is kitér, hogy amennyiben 48 órával a mérkőzés kezdete előtt még van hely a semleges szektorba, a klubok feltölthetik azt a csapatuk klubkártyáival rendelkező szurkolókkal.

Mivel a rendbontásért a rendező klub felel, a hazai egyesületek fokozottan ellenőrizhetik a semleges szektorba jegyet váltó nézők dokumentumait. A szövetség egyúttal arról is határozott, hogy december 31-ig meghosszabbítja a klubkártya, illetve a futballkártya kiváltásának ingyenes lehetőségét.

Az MLSZ adatai szerint eddig 123 ezer szurkolói kártyát váltottak ki.

Legfrissebb hírek

Minden NB I-es és NB II-es játékvezető teljesítette az évközi fizikai tesztet

Labdarúgó NB I
22 órája

NB III: az MLSZ után a FIFA-hoz fordult az FC Dabas Tamás Kornél átigazolása miatt

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:35

NB II: ismét képernyőre kerül a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.04.12. 09:56

Rangos UEFA-elismerést kapott a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 12:14

Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

Európa-liga
2025.04.10. 09:16

Felháborodtak az Újpest-szurkolók a derbi utáni kommentár miatt, az MLSZ elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 15:21

Az UEFA a legmagasabb pénzügyi tisztségre kérte fel Csányi Sándort

Magyar válogatott
2025.04.03. 16:40

Koszorúzás az MLSZ centenáriumi emlékművénél az 1000. válogatott meccs után

Magyar válogatott
2025.03.22. 13:38
Ezek is érdekelhetik