NB I: Már elmondtam, edzeném a Fradit és a Győrt - Miriuta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.19. 21:41
Miriuta Vasile, a román élvonalban szereplő CFR-től sajtóhírek szerint távozó vezetőedző elmondta, egy nap szívesen dolgozna a Ferencvárosnál vagy a Győri ETO-nál.

Amint arról korábban beszámoltunk, román lapértesülések szerint Miriuta Vasile búcsút int a CFR Clujnak. A magyar szakember a CSMS Iasi elleni vasárnapi mérkőzést követően jelenti be lemondását. A román lapok a legvalószínűbb forgatókönyvként azt említik meg, hogy Miriuta visszatér Magyarországra – a Rapid elnöke szerint Debrecenbe, sajtóhírek szerint Győrbe.Amint arról korábban beszámoltunk, román lapértesülések szerint Miriuta Vasile búcsút int a CFR Clujnak. A magyar szakember a CSMS Iasi elleni vasárnapi mérkőzést követően jelenti be lemondását. A román lapok a legvalószínűbb forgatókönyvként azt említik meg, hogy Miriuta visszatér Magyarországra – a Rapid elnöke szerint Debrecenbe, sajtóhírek szerint Győrbe.

„Ha távozom, akkor sem dől össze a világ, majd jön egy másik edző. Nem akarok a jövőmről és a távozásról beszélni, mert nem szeretnék hazudni. Játsszuk le ezt a meccset a hétvégén, utána minden kiderül, bármi megtörténhet..." – mondta a stiridesport.ro-nak Miriuta, aki a magyar lehetőségekről is szót ejtett.

„Többször is elmondtam már, hogy szívesen edzeném a Győrt vagy a Ferencvárost, ez a két csapat igazán a szívemhez nőtt. Azt mondod Győrben csak ideiglenes edző dolgozik? Látod, jobban ismered a terepet, mint én" – mondta nevetve Miriuta az őt faggató újságírónak.

Legfrissebb hírek

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
18 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
19 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
20 órája

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
20 órája

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Robbie Keane egy helyen változtatott, ismert a Ferencváros BL-kerete a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2025.08.15. 11:29
Ezek is érdekelhetik