Döntetlen Újvárosban - a „tavaszi” nyitó meccsen nem esett gól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.28. 18:58
null
A felek sok gólhelyzetet kidolgoztak, de betalálniuk nem sikerült (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I 16. fordulójának nyitó mérkőzésén, az első „tavaszi” mérkőzésén a hazai pályán eddig minden bajnokiját megnyerő Dunaújváros gól nélküli döntetlenre végzett az idegenben továbbra is nyeretlen Budapest Honvéddal.

Az első „tavaszi" mérkőzést a Honvéd kezdte jobban, Csábi József csapata több szép támadást is vezetett, de a kapu előtt pontatlannak bizonyultak a kispesti játékosok. Az első félidő közepén magukra találtak az ezt megelőző három hazai fellépésüket megnyerő hazaiak, akik Petneházi Márk jóvoltából a 24. percben könnyedén megszerezhették volna a vezetést, de Nikházi Márk előkészítése után a dunaújvárosiak játékosa lábon lőtte Kemenes Szabolcsot. Két perccel később gólt szereztek a kispestiek, ám Iványi Zoltán játékvezető (tévesen) annulálta Aníbal Godoy találatát.

A játékrész második felében a hazaiak akarata érvényesült, Nikháziéktól szép megoldásokat láthattunk, de a gólszerzés nem sikerült – pedig Zsótér Donátnak is volt egy nagy helyzete, az ifjú támadó azonban éles szögből fölé lőtt, miután elfektette Kemenest.

A szünet után a Dunaújváros több alkalommal is megszerezhette volna a vezetést, de amilyen szép megoldásokkal eljutottak a hazaiak a kapuig, olyan gyengéket választottak a tizenhatoson belül.

Az idő múlásával a Honvéd átvette az irányítást, s nem állt tőle távol, hogy előnybe kerüljön, ám Nagy Gergely kapus eszén ezen az estén nem lehetett túljárni. A vendéglátók bő tíz perccel a vége előtt élték át a legnehezebb másodperceket, amikor Bobál Gergely lövésénél, majd Baráth Botond fejesénél is az újvárosi kapus bravúrjára volt szükség, hogy ne legyen dolga az eredményjelző kezelőjének.

A sok gólhelyzetet hozó küzdelmes mérkőzésen végül nem esett gól, pedig nagyobb koncentrációval akár többgólos döntetlen is születhetett volna. A Dunaújváros megőrizte hazai veretlenségét, de immáron nem százszázalékos saját közönsége előtt, míg a kispestiek továbbra is nyeretlenek idegenben.

NB I
16. FORDULÓ
Dunaújváros PASE–Budapest Honvéd 0–0

MESTERMÉRLEG
„Nem kell keseregni – kezdte értékelését Dobos Barna, a Dunaújváros vezetőedzője. – Több lehetőségünk akadt, de a második félidő végén a Honvéd is megszerezhette volna a győzelmet. Igen, megtartottuk hazai veretlenségi sorozatunkat, de nem foglalkozunk ezzel, mert ezt a találkozót meg akartuk nyerni. Nem használtuk ki a helyzeteinket, így meg kell elégednünk az egy ponttal.”

„Elégedetlen vagyok, több volt ebben a mérkőzésben – mondta Csábi József, a Budapest Honvéd vezetőedzője. - Amióta én irányítom a Honvédot, talán most játszottunk a leggyengébben. Ennek ellenére nyerhettünk volna.”

„Rendbe kell tenni a fejeket. Többen egyénieskedtek, ezért nem találtunk be a végén. A hajrában több lehetőségünk adódott, egyértelműen győzni kellett volna. Elégedetlen vagyok az egy ponttal, de biztos, hogy a Honvéd egy magasabban jegyzett csapat lesz tavasszal.”
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 15 12 2 1 31–5 +26 38
2. MTK Budapest 15 11 4 21–13 +8 33
3. Diósgyőri VTK 15 8 5 2 25–17 +8 29
4. MVM Paks 15 7 5 3 23–11 +12 26
5. DVSC-Teva 15 7 4 4 19–11 +8 25
6. Ferencvárosi TC 15 7 4 4 21–14 +7 25
7. Újpest FC 15 6 7 2 14–10 +4 25
8. Kecskeméti TE 15 6 4 5 16–15 +1 22
9. Győri ETO FC 15 5 4 6 21–19 +2 19
10. Puskás Akadémia FC 15 5 3 7 17–20 –3 18
11. Nyíregyháza Spartacus FC 15 4 2 9 17–21 –4 14
12. Lombard Pápa FC 15 3 5 7 8–22 –14 14
13. Budapest Honvéd 16 3 4 9 12–20 –8 13
14. Dunaújváros PASE 16 3 5 8 14–28 –14 13
15. Pécsi MFC 15 2 4 9 14–30 –16 10
16. Szombathelyi Haladás 15 2 2 11 5–22 –17 8
LABDARÚGÓ NB I, 16. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 28., péntek
19.00 Dunaújváros PASE–Budapest Honvéd 0–0Iványi Zoltán
November 29., szombat
14.00
Újpest FC–Szombathelyi Haladás (tv: M1)Farkas Ádám
16.00
MTK Budapest–Pécsi MFC
Pintér Csaba
16.00Lombard Pápa–Videoton (tv: Sport1)
Andó-Szabó Sándor
18.00Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK (tv: Sport1)Solymosi Péter
20.00Ferencváros–Kecskeméti TE (tv: Sport1)Erdős József
November 30., vasárnap
16.30Debreceni VSC-Teva–Nyíregyháza Spartacus (tv: M2)Vad II István
18.30Győri ETO FC–MVM-Paks (tv: Sport2)Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik