NB I: a brazil támadó tavasztól már az MTK-ban folytatná

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.28. 09:17
Myke Bouard Ramos, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK játékosa, de ősszel az NB III-as Kisvárdában szerepelt. A brazil támadó úgy tervezi, a tavasszal már a kék-fehéreknél futballozik.

„Úgy gondolom, ez volt az utolsó meccsem Kisvárdán, és januártól azMTKjátékosa leszek – mondta a szon.hu-nak Myke Bouard Ramos, aki jövő hétfőn utazik haza Brazíliába. – Csupa jó emléket viszek magammal, nagyon hálás vagyok a kisvárdaiaknak, és köszönök szépen nekik mindent. A vezetőknek, a játékostársaknak és a szurkolóknak is. Rengeteg barátot szereztem, együtt éltünk meg sok örömet és sajnos bánatot is.”szon.hu-nak Myke Bouard Ramos, aki jövő hétfőn utazik haza Brazíliába. – Csupa jó emléket viszek magammal, nagyon hálás vagyok a kisvárdaiaknak, és köszönök szépen nekik mindent. A vezetőknek, a játékostársaknak és a szurkolóknak is. Rengeteg barátot szereztem, együtt éltünk meg sok örömet és sajnos bánatot is.”

„Az első fél évem jól sikerült, az ellenfelek is megismertek, és magasabb osztályú csapatok is felfigyeltek rám. Aztán télen jött a bokasérülés, ami után nem tudtam hozzásegíteni csapatomat a bennmaradás kiharcolásához. Így is nagyon balszerencsés körülmények között estünk ki, majd a térdem sérült meg, így az NB III-ban játszott őszi szezon elején sem állhattam rendelkezésre. Az év végére már sokat javult a lábam, bár tudom, nem mindig a legjobb formámat hoztam. Most hazamegyek, megerősítem a lábamat, közben pedig véglegesen eldől a sorsom, de úgy készülök, hogy januártól már azMTKedzésein kell részt vennem.”

Legfrissebb hírek

Kisvárda: Révész csak magyar trénerrel beszélt; információink szerint ők kerültek szóba eddig

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:53

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 07:40

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 11:03

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

A Debrecen megverte idegenben a Kisvárdát, és a tabella második helyére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 19:39
Ezek is érdekelhetik