Ligakupa: Újpest-Fradi már a nyolcaddöntőben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.25. 18:07
A labdarúgó Ligakupában a csoportmérkőzések végén megtartották a nyolcaddöntő sorsolását. A legjobb nyolc közé jutásért a legérdekesebb párosítás a Ferencváros–Újpest találkozó lett.

Két kitétele volt a sorsolásnak, egyrészt csoportelső csak csoportmásodikat kaphatott, másrészt azonos jelű négyesből nem kerülhetett össze két együttes a nyolcaddöntőben.

Az első összeférhetetlenség az MVM-Paks nevének kihúzása után történt, hiszen a Ferencvárost kapta ellenfeléül, ám a két csapat egy csoportban játszott (pont a sorsolás előtt nyertek 2–1-re a budapesti zöld-fehérek a paksiak ellen). A tolnaiak ezért új ellenfelet kaptak, az MTK-val játszanak, a Fradi pedig az Újpesttel került össze, így két újabb derbi már biztosan lesz a 2014–2015-ös szezonban.

Három másodosztályú csapat jutott be a legjobb 16 közé, a Szigetszentmiklós a Győrt, a Békéscsaba a Nyíregyházát, a Sopron a Debrecent kapta. Első osztályú párosítás lesz a Dunaújváros–Videoton, a PMFC–Szombathelyi Haladás és a Honvéd–DVTK összecsapás is.

Az első mérkőzéseket december 2-án, kedden a visszavágókat egy héttel később, december 9-én rendezik meg.

LABDARÚGÓ LIGAKUPA
NYOLCADDÖNTŐ, PÁROSÍTÁS

Sopron (II.)–DVSC-Teva
Dunaújváros PASE–Videoton
PMFC–Szombathelyi Haladás
MVM-Paks–MTK Budapest
Újpest–Ferencváros
Győri ETO–SZTK-Erima (II.)
Diósgyőr–Budapest Honvéd
Békéscsaba (II.)–Nyíregyháza

Legfrissebb hírek

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
12 órája

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
15 órája

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
16 órája

Honfitársa válthatja Abu Fanit a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 órája

Tüdősérüléssel lett olimpiai bajnok – 80 éve született Juhász István

Népsport
2025.07.17. 06:59

A spanyol Király-kupa-döntőt fújó Bengoetxea lesz a Ferencváros BL-selejtezőjének játékvezetője

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 17:15

Kiderült, mikor játszik Örményországban a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 13:16

Kapuskeringő Nyíregyházán, magyar válogatott játékos a Puskásnál és Kazincbarcikán – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 17:00
Ezek is érdekelhetik