KTE: Megpiszkáltam a játékosaim önbecsülését - Bekő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.19. 15:38
Bekő Balázs, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE vezetőedzője elmondta, emlékeztetni akarta játékosait az Újpest elleni tavaszi 6–1-es vereségre, így motiválva csapatát.

„Tavaszról van egy igen kellemetlen újpesti emlékünk, ezt ki is emeltem a játékosoknak. Az önbecsülésüket is meg akartam piszkálni ezzel, hiszen van miért visszavágnunk. Alapból az Újpest ellen játszani mindig amolyan rangadó ízű dolog, a három pont megszerzésére pedig reális esélyünk van” – mondta a kecskemetite.hu-nak Bekő Balázs.

A KTE pénteken 19 órakor fogadja az Újpestet a bajnokság 15. fordulójának nyitó meccsén.

„Az Újpestnek sok dinamikus és gyors játékosa van. Ha le tudjuk zárni a területeiket, és merünk futballozni, akkor reálisan beszélhetünk győzelmi esélyekről. Szeretnénk nyerni, hiszen ez az utolsó hazai meccsünk egy olyan szezon végén, ahol a közönség és a csapat példaértékűen talált egymásra. Sokat kaptunk a szurkolóinktól, remélem, jó érzésekkel mennek haza a találkozó után" – tette hozzá Bekő.

Legfrissebb hírek

Kecskemétről érkezett kapus Nyíregyházára – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 15:43

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 13:56

NB II: a Puskás Akadémiától igazolt hátvédet a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 09:44

Az FTC-től igazolt korosztályos válogatottat a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 15:44

Bekő Balázs: Nem félek a kihívásoktól!

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 09:03

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
2025.06.18. 17:05

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.06.17. 10:59

Az MTK-ból szerződtetett támadót a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 18:46
Ezek is érdekelhetik