– Az igaz, hogy Elefántcsontparton a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki futballozik?
– Igaz. Létezik még a kosárlabda és a kézilabda, de népszerűségük a futballhoz képest elenyésző – helyeselt a miskolci Georges Griffiths, aki a legutóbbi fordulóban az MTK ellen két pazar góllal hívta fel magára a figyelmet.
– És mindenki Didier Drogba akar lenni?
– Valahogy úgy. Én azonban ugyancsak csodáltam Thierry Henryt és David Trezeguet-t, tulajdonképpen ők ketten voltak a példaképeim. Ha nem Elefántcsontparttal játszanak, ma is mindig a franciáknak drukkolok.
– Személyes élményt őriz bármelyik honfitárs sztárral kapcsolatban?
– Nem, még egyikükkel sem találkoztam.
– De alighanem arról álmodott, hogy ön is egy lesz közülük.
– Már egészen kicsi koromtól kezdve ez hajtott. Leginkább persze a futball imádata. Állandóan focizni akartam. Amikor az iskolában a tanár előadását tartotta, én bámultam ki az udvarra, és azt néztem, ahogy a nagyobbak futballoznak. Én is focizni akartam. Így aztán hiába kísért el az anyukám a suli kapujáig, idővel az órák helyett én is futballozni mentem. És ha kinéztek az osztálytársaim az ablakon, immár engem láttak labdával. Győzködtek persze, hogy tanulni muszáj, de valahogy elnézték a lógásaimat, talán mert tudták, a futball a mindenem. Ma már szerintem az édesanyám mellett mind az öt testvérem büszke rám.
– Egy futsalcsapatot gond nélkül kitesznek.
– Valóban, bár a három lánytestvéremmel a csapatban nem biztos, hogy körbevernénk az országot.
(…)
– Mit gondol, mire juthat a DVTK?
– A második helyre jó lenne odaérni, de mindenekelőtt az volna a legfontosabb, hogy az idei két hátralévő bajnokinkat megnyerjük.
– Huszonnégy éves. Célja lehet még a valamikori válogatottság?
– Persze. Mármint az elefántcsontparti. De ha magyarnak akarnak, beszélhetünk róla.
HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGYAN VEZETETT GRIFFITHS ÚTJA ELEFÁNTCSONTPARTRÓL PRÁGÁN ÁT MAGYARORSZÁGRA, VALAMINT HOGY KELL-E MÉG DOLGOZNIA A SÚLYFELESLEGÉN, OLVASSA EL A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!